Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899

23 nem szerette Germanicust; ha sirt volna, bizonyosan ráfogta volna Tacitus, hogy képmutató. Sőt az általános zavarban arra is el lehetett készülve, hogy a tömegből gyalázó szavakat dobálnak feléje, a milyenek Tacitus szerint valóban hallatszottak is. Hogy ilyesmihez nem volt kedve, az nagyon világos. Mindazonáltal, a mint már mondottuk, a császár elmaradásának igazi okait nem tudjuk. Az az edictum azonban, a melyben a nép gyászának határt szab (III, 6), Tiberius nemes érzületét mutatja s különösen jó hatással van az által, hogy kerül minden keserű megjegyzést, a melyre Germanicus és Agrippina tüntetésszerü dicsőítése okot adhatott volna, a mely dicsőités még a legtürelmesebb fejedelmet is sértette volna. E közben Pisó Rómába érkezett és mindjárt másnap Fulcinus Trio beadta ellene a consuloknál a vádat. A legelső kérdés az volt, ki vezesse a tárgyalást ? Piso és a vádlók Tiberiust kérték fel erre a szerepre, a ki azonban ismervén a dolog fontosságát és a róla terjesztett hireket (111,10), nem fogadta el, hanem a senatusra bizta az ügyet. A vád 3 pontra terjedt: a vádlott előéletére, a szolgálatban tanusitott magaviseletére és Germanicus megmérgezésére. Az első semmi tekintetben sem lehetett befolyással az Ítéletre ; a másodikat a védelemnek fel kellett adnia ; a vesztegetést és az imperátor szidalmazását ép oly kevéssé lehet tagadni, mint a lázadással határos görcsös ragaszkodást a főhatalomhoz. A legfőbb vád azonban, a megmérgezés tarthatatlannak bizonyult : „ugy látszik, pusztán a mérgezés vádja alól lehetett teljesen tisztázni ; a mit különben maguk a vádlók sem igen erősitettek, midőn arról vádolták, hogy Germanicus lakomáján, a mint Piso felette ült, kezeivel megmérgezte eledelét. Mert teljesen lehetetlennek látszott, hogy idegen szolgák között annyi ember szemeláttára, Germanicus előtt merészelte volna" (III, 14).