Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899

10 politikai szempontból pedig káros is volt, mert a szomszéd népeket fellázította. Ezek a Tacitustól megirt tények, lássuk, hogyan jellemzi ezek után Germanicust és Tiberiust. Germanicus nyilvánvaló kedveltje Tacitusnak, a legkedvezőbb színekkel festi képét. (L. kül. II, 13; II, 72). Még hibáit is a legnagyobb kímélettel ítéli meg, csak alkalmilag említi nagy gyengeségét (I, 40; III, 57) és míg Drususnak szemére veti kegyetlenségét, hogy néhány főbűnöst kivégeztetett, a kétszeres vérfürdőt, melyet Germanicus katonái szemeláttára és beleegyezésével rendeztek, minden megjegyzés nélkül mondja el. A marsok felesleges legyilkolásában sem talált semmi megróni valót, talán mivel csak barbárokat öltek meg, vagy mivel Germanicus volt ezen tett szerzője. Egyáltalán Tacitus, a mit történetirónak tenni nem szabad, arra törekszik, hogy Germanicus személyét Tiberius rovására rokonszenvessé tegye, a mint ezt Germanicus első említésénél is látjuk (I, 33): „maga Germanicus aggodalmaskodott nagybátyjának és nagyanyjának ellene irányuló gyűlölete miatt, a mely teljesen igazságtalan okokból eredt". Ezeket az igazságtalan okokat kivehetjük Tacitus szavaiból: 1) az idősebb Drususról Germanicusra átszármazott kedveltség a nép előtt, a kitől a köztársaság visszaállítását várták ; 2) Germanicus szeretetre méltó személye és 3) a Lívia és Agrippina, Germanicus felesége között levő viszály, a melyhez azonban, mint Tacitus maga is elismeri, Tiberiusnak semmi köze. Az első két ok végre is subiectiv véleményen nyugszik, bizonyító erősségeket nem említ Tacitus. Hogy Tiberius tehetett szemrehányásokat Germanicusnak, a melyekre rászolgált, nem tagadjuk, de, hogy Tiberius Germanicus köztársasági hajlamaitól félt volna, azt olyan államférfiúról, a milyennek még Tacitus is rajzolja Tiberiust, feltenni sem lehet. A ki nem tudta még, hogy a