Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1895
49 a deákmisét Fehér Ipoly ő méltósága tartotta. — Junius 23-án szent László királyunk 800-ik évfordulóján a gimn. ifjúság is képviselve volt. — Jun 30-án Fehér Ipoly őméltósága Németh Vilmos igazgatónkat ismételten előterjesztett kérelmére, hivatalától sajnálattal felmentette és a helybeli gimnáziumnak 16 évig való buzgó és tapintatos vezetésében kifejtett kitűnő szolgálatáért elismerő köszönetét fejezte ki. Okt. 13-án leplezte le Jókai Mór azon művészi becsű emléktáblát, mely Beöthy László születési házába van befalazva. Okt. 19-én Pirchala Imre pozsonytankerületi főigazgató tiszteletére az összes pozsonyi tanárok bankettet rendeztek, melyen a helybeli gimnázium tanári kara is képviselve volt. — Nov. 4-ét, mint ezen intézet védőjének ünnepét az ifjúság méltóan ünnepelte meg. A folyó évi máj. 9-ki millenniumi emlékünnepünkön Gallik Oszvald igazgató magvas és hatásos megnyitójában méltatván az ünnep jelentőségét, utána Hajós Benő olvasta fel alkotmányos királyságunk lendületes történeti vázlatát. A tanulók saját zenéjükkel kisért szép énekei, valamint hazafias szavallatai a meghatottság könnyeit fakaszták a társadalmunk minden rétegéből megjelent érdeklődők szemeiben. Az ünnepély záradékát Sárközy Aurél főispán lelkes szavai képezték, aki köszönetet mondva a szent Benedek rend mindenkori hazafias magatartásáért és áldásos működéseért, az ifjúságot a tanáraik iránti hálára buzditá s felhivá őket, hogy szivökbe vésve a magasztos ünnep emlékét, mindenha hű fiai legyenek a hazának ! Az utolsó évtizedben intézetünknek főgimnáziummá való fejlesztése élénken foglalkoztatta az itteni közvéleményt. E kérdés akkor jött illetékes körökben szóba, midőn a telki apátság visszakerült a magyar kormány rendelkezése alá és ideiglenesen a tanulmányi javakhoz csatoltatott. Trefort idejében még reményleni se lehetett, hogy a komáromiak nemes törekvése az illetékes körökben 2