Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1894
70 tal jelölt három egyén közül Bossáuyi Mórt terjesztette fel Ő Felségéhez kinevezésre, miről a főigazgatót a kinevezéssel együtt 1784. február 16-án kelt rendeletével értesítette. Bossányi Mór (1784—1790) csak márczius 26-án jöhetett Pannonhalmáról Komáromba, hol márcz. 29-én mise után, az I-ső osztályban egybegyűlt tanári kar és tanuló ifjúság jelenlétében a kinevezési okiratot felolvastatván, az igazgatói hivatalt az eddigi helyettestől átvette. Igazgatósága idejében 1786-ban töröltetett el a pannonhalmi szt. Benedek-rend ; de mivel a tanári karban semmi változást sem idézett elő: az eltörlésnek alig van valami nyoma a gymnásium irattárában. A komáromi gymn. igazgatók eddig a tanulmányi alapból 200 frt tiszteletdíjban részesültek ; a Helyt. Tanács ezt az összeget 1788. oki. 30-án, 42082. sz. rendeletével beszüntette illetőleg 100 forintra redukálta : valószínűleg ebben kell keresni Bossányi lemondásának okát. A Helyt Tanács 1790. május 21-én, 14882. sz. rendeletével tudatja: hogy Bossányi lemondása legfelsőbb helyen elfogadtatott és helyébe komáromi igazgatóvá Mugtjari L"*zln budai főgymn. grammatikai tanár neveztetett ki ; mivel azonban a kinevezés csak ideiglenes minőségben történt, azért Magyari László bizonyos állását a bizonytalannal fölcserélni nem levén hajlandó, a komáromi ideiglenes igazgatóságot nem fogadta el : ennélfogva a főigazgató jul. 23-án kelt levelében felhívta Bossányit, hogy további intézkedésig hivatalát folytassa : Időközben Komárom-vármegye felirt a Helyt. Tanácshoz, hogy a megüresedett igazgatói állást, benediktinussal töltsék be ; mivel azonban Bossányi azt újra elfoglalni nem volt hajlandó : ez okból a Helyt. Tanács szept. 17-én, 22596. sz. a. úgy intézkedett, hogy mindaddig, míg felsőbb helyen e tárgyban nem határoznak, az igazgatói teendőket, professori munkakörének megtartásával, • Szentmiklósy Alajos, exbenediktinus, komáromi idősbb humanista professor teljesítse, aki ezen állást november 1-én valóban el is foglalta. Szentmikló>y Alajos, exbenediktinus (1790—1798), majdnem 6 esztendeig viselte a helyettes igazgatói tisztséget, míg végre 17!76 jun. 21-én 13151. számú Helytartótanácsi rendelettel véglegesíttetett ; de ekkor is csak oly kikötéssel, hogy a 2-ik humán