Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1894

67 szenvedhetnek : azért a jövőben minden iskolai fölterjesztést Pécsre küldjön, ahol távolléte alatt Hersching Dániel kanonok prodirek­tor fogja azokat elintézni ; kényesebb ügyekben pedig úgy mint eddig, őhozzá Budán át ócsára intézze leveleit. A Helyt. Tanácsnak 1787. szept. 20-án kelt rendelete közli Teleki gróf lemondását és helyébe Vay István kinevezését : Vay István csak a következő év tavaszán foglalta el uj állo­mását, miről Hersching Daniel prodirektor, 1788. márczius 20-án tudósította a kerület intézeteit : II. József halála után, az 1790. aug, 21-én 21484. sz. alatt kiadott Helytartótanácsi rendelet közölte ő Felségének (II. Lipót) elhatározását, melynél fogva addig is, míg ujat készítenek, az 1777-iki Tanrendszert (Ratio educationis) teljes érvényben vissza­állította, s egyúttal azt is elrendelte, hogy a kath. jellegű intéze­tekben csak kath. tanférfiak alkalmaztassanak és amennyiben e pontot illetőleg túllépések történtek, azok megszüntetendők. Ezen rendeletből folyólag a Helyt Tanács 1790. decz. 28-án 28951. sz. rendeletével a protestáns Vay Istvánt a főigazgatóságtól felmen­tette, az ügyek továbbvitelére nézve pedig úgy határozott, hogy a hivatalos iratok további intézkedésig a főigazgatói hivatalhoz czí­meztessenek. A harmadfél évig tartó üresedés ideje alatt a főigazgatói teendőket Kelemen Imre pécsi prodirektor teljesítette. 1793. febr. 8-án 2438. sz. a hirdetett a Helyt. Tanács a megüresedett pozsonyi, pécsi és nagyváradi főigazgatói állásokra pályázatot oly kikötéssel, hogy a kinevezendők akadémiájuk szék­helyén tartoznak lakni. 1793. jul. 19-én 16745. sz. rendeletével közölte a Helytartó Tanács, hogy ő Felsége a pozsonyi tankerületbe gr. Szapáry Jó­zsefet, a nagyváradiba az ottani prodirektort Tokodi Györgyöt, a pécsibe pedig Nóvák Krizosztomot, sz.-Benedek-rendi bakonybéli apátot nevezte ki Nóvák Krizosztom az 1802-ben visszaállított pannonhalmi szt.-Benedek-rend főapátjává legkegyelmesebben kineveztetvén, a Helyt. Tanács 1802. jul. 1-én 14237. sz. a. a megüresedett főigaz­gatói állásra 1200 frt fizetéssel pályázatot hirdetett oly megjegy­zéssel, hogy a kinevezendő egyúttal a királyi tanácsosi czímet is megkapja. Ezen rendeletet Hirsch Mihály pécsi prodirektor 1802. julius 20-án küldötte meg a gymn. igazgatóságnak : 5*

Next

/
Thumbnails
Contents