Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1894

54 eddig is nagy áldozatot hozott és mindezekért a puszta lakáson kívül egyebet nem kapott. Ezután a városi tanácsosokkal és építőmesterekkel azon kér­dést hozta tisztába, váljon emeletet vagy külön szárnyépületet építsenek-e ? Az építőmesterek hivatkozva a gyakori földrengésekre az utóbbit javasolták ; a város urai pedig ő Felsége iránti hódo­latból felajánlották e czélra a szomszédos német elemi iskola tel­kének egy részét; továbbá kijelentették, hogy az építkezéshez szükséges téglát 7 frt helyett 5 frt 60 krajczárban, a cserepet 8 frt helyett 7 frtban, vagyis épen oly árban számítják, amennyibe nekik kerül ; felajánlották végre a homok és faanyag ingyen szállí­tását is, de a kő és mész szállítására a több mértföldnyi távolság miatt nem vállalkoztak. A költségvetés szerint az épület 4182 frt 75 dénárba ke­rülne, amely összegből azonban a város által ajánlottak becsér­tékét 657 frt 85 dénárt levonva, a szükséges építési pénzösszeg 3524 frtban, vagy ha a meglevő három tanterem padlózatát is szi­lárdabb téglával rakják le, 3565 frt 90 dénárba állapíttatott meg. Más irányú elfoglaltságai miatt az építkezés felügyeletére Koch György városi jegyzőt és Grossinger Ferencz városi tanácsost kérte fel. Végül, hogy az épület novemberig elkészülhessen, a szüksé­ges pénzösszeg kiutalványozását annál fogva is sürgősen kéri, mivel az épületi anyag összehordását már elrendelte. 3 7 Amily meglepő gyorsasággal ment a dolog eddig, most bizo­nyos lassúság észlelhető ; az építkezés áthajlott a következő évre ; a szükséges pénzről szóló kincstári utalványt is csak 1778. január 20-án küldötte meg Vörös Antal főigazgató Vezerics Dávid gym­násiumi igazgatónak oly meghagyással, hogy azt térítvény mellett a városi hatóságnak átszolgáltassa, az épület megkezdését pedig szorgalmazza. Az új szárnyépület, mely két 2-2 ablakos tanter­met és egy 4 ablakos tágas oratóriumot (a mai torna­terem) foglalt magában és amely éjszak-déli irányban húzódva derékszög alatt kapcsolódott a kelet-nyugoti fekvésű régebbi épülethez, 1778. szeptember havában már készen állott; azonban Molnár János helyettes fő­igazgató (Vörös Antal ez időben a temesi bánság vissza­3 9 Budapesti orsz. levéltár. 6278.

Next

/
Thumbnails
Contents