Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1893
20 kor a leltár megújítandó ; 2-or, ha a jezsuita atyák valaha a plébániáról önként lemondanak, a legutolsó leltár szerint jegyzett összes szerelvények a hitközségre szálljanak ; 3-or a templom jövödelmeinek biztos őrizetére két kulcsra járó szekrény készítendő ; a kulcsok egyike a plébánosnál, másika a templomatyánál legyen. Tartozik a plébános a bevételekről és kiadásokról évenként pontos számadást készíteni g a hitközségnek bemutatni, hogy mindenki lássa, mennyivel járultak az Isten dicsőségének emeléséhez. Ezen egyességet a szerzet részéről Berthold János tartományi főnök, a hitközség részéről pedig Szegi János alispán, Gajdacsi Pál harminczados, Tainai Miklós esküdt, Huszár István templomatya, Zaporszky János és Igetsi Márton egyházfiak irták alá és pecsételték meg. Remélni lehetett, hogy ezen egyesség meghozza a rég óhajtott békességet ; azonban inkább csak fegyvernyugvás volt a hadakozó felek között, melynek leteltével a torzsalkodás ujabb lángra lobbant; mert a jezsuita atyák továbbra is ragaszkodtak az Althantól öröklött állítólagos jogukhoz s a templomot sajátjuknak tekintették és készebbek voltak erejöket meghaladó áldozatokra, mintsem a templomhoz kötött jogukról lemondottak volna. így 1674 ben saját pénzükön és jámbor lelkek adományaiból a sz." András templom temetőjét fallal kerítették be; 1675-től 1677-ig a roskadozó templomot, diszes órával ellátott tornyával együtt újra építették, oly fényesen, hogy méltán dicsekedhettek vele, mint Magyarország egyik legszebb templomával. Évkönyveikben olvasható Ágoston Péter plébános következő följegyzése 1677ről : „Uj tornyot építettem a Komáromiaknak ; a templomot alapjából megújítottam. Nem a polgárok, hanem a Jézus-társaság tagja építette a tornyot és a templomot. Ez marad emlékezetemül, míg a templom és torony, melyhez nincs Magyarországon hasonló, állani fog." Vjszont a hitközség mereven ragaszkodott kegyúri jogához, melynek kétségbevonhatlan bizonyságául és külső jeléül 1682-ben erővel a templom tornya falába akarta illeszteni a város czímerét ; de ezen törekvése katonai karhatalommal meghiusíttatott. Még nagyobb arányokat öltött a küzdelem a Ferenczrendiek betelepítése után ;