Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1892

19 viselete által őtet ajánlatra méltónak itélendi az illetékes tanelőljáró­ság, ki egyébiránt Nagyságod magas kegyeibe ajánlott mély tisztelet­tel maradok Komárom, 1850. október 7., alázatos szolgája Molnár Titus, helybeli igazgató. Szathmáry Dániel megyefőn ük az alapítványi igaz­gató eme pártoló fölterjesztése és indítványa folytán Páz­mány Zsigmond kérelmének teljesítésével kapcsolatban e lrendelte, ho gy a Király püspök-féle ösztöndíjas törvény­tanulók az alapító levélben előirt felügyelet gyakorolha­tása szempontjából a beszüntetett győri jogakadémia hely ett jöv őre a pesti egyetemre, oda is csak jogtanulás véget t ­menjene kl q LpfuZT^J*** sz. okt. 7. 1Ő50. Ámbár az alapító püspök alapítv. leve­lének magyarázatába bocsátkozni nem lehet: tekintve mindazonáltal azon előre nem láthatott körülményt, miszerint a győri volt akadémiá­ban a törvénytanszék felsőbb rendelet által megszíintettetett; tekintve továbbá azt, hogy ezen akadémiához köttetett feltételt az alapítvány lényeges részének már csak azon oknál fogva sem lehet tartani, mivel annak léte vagy nem léte az alapító mélt. püspök akaratától nem függött: ellenben azon szellem, mely szerint az alapító tudományos műveltségű ifjakat nevelni, nevezetesen hazánkat két tökéletesen kiképzett nemes ifjúval évenként megajándékozni kívánta, az egész alapítványi levél tartalmát körüllengené s mint egyenesen a püspök alapító akaratától, hatalmától függő feltétel és czél, annak igen is lényeges részét tenné; e czél pedig a győri jogtanoda hiányában más­különben teljességgel el nem érettethetnék; ide járulván még azon tekintet is, hogy a pesti egyetembeni jogtanulhatás, mind az állada­lom, mind maga az ifjúság czéljának sokkal jobban megfelelne: Ezen és a főtiszt, igazgató úr által véleményképen előterjesztett fontos okoknál fogva alulirt nem ellenzi, hogy a folyamodónak fia Pázmány Kálmán jogtudományát a pesti kir. egyetemben végezhesse, s addig is a kért ösztöndíjt — ha hogy egyébiránt arra magát más­különben érdemetlenné nem teszi — folytonosan húzhassa, sőt hasonló esetben más Király-féle ösztö nd íjasok ia húzhassák, úgy mindazon- j által, hogy m iután az alapítv. le vél értelme szerint a Király-féle ösz­töndíjasok tudományos és erkölcsi tekintetben a szent Benedek-szer­zetbeliek főfelügyelete alá rendelvék, a szemmeltartás és felügyelet gyakorolhatása tekintetéből ezen Király-féle ösztöndíj csu­pán és egyedül a pesti egyetemre, oda is csak jogtanullia-

Next

/
Thumbnails
Contents