Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1892

16 Tekintve, hogy az alapító-levél, egyedül a büntetési eljárásra vonatkozó pontjának kivételével királyi helyben­hagyást nyert s az ország törvényei közé is beczikkelyez­| tetett; ezen alapító levél pedig azt rendeli, hogy a Király püspök-féle ösztöndíjas tanulók az alsóbb osztályokat • Komáromban, a felsőbbeket pedig Győrött végezzék; a fennt idézett kormányi rendelet első pillanatra törvénybe ü tközőnek tűnik f el. De nem így áll a dol ogegcszen.'^'^g. cja**- • A »Bevezetés «-képen előrebocsátott ostromállapotból világosan látható, hogy míg egész Magyarországban ren­des időben lehetett az iskolákat megkezdeni, Komárom­ban még csak gondolni sem lehetett az iskoláknak akár rendes, akár rendkívüli időben való bizonyos megnyitására. Igaz ugyan, hogy decz. 17-én Komáromban is meg­nyíltak az iskolák, de ezen kedvezményt leginkább csak a helybeliek használhatták fel, míg a vidékiek, akiknek másfelé is nyitva állott az út, vagy nem akartak a bizony­talanra várakozni, más iskolákban iratkoztak be, ahol azután úgy didaktikai, mint padegógiai okoknál fogva kénytelenek voltak legalább is az első félévet befejezni. Ily helyzetben voltak Baján Imre és Pázmány Albert, akik az i84g/5o-dik tanévre, mivel Komáromban az isko­lák még zárva voltak, a pozsonyi gymnásiumban iratkoztak be és ott végezték az i-ső félévet, de csak is ezt; mert a 2-ik félévben már a ko márnrni g ym násium ban folytatták t anulmányaikat /^inint az itteni évkönyvek tanúsítják, s így az alapítvány követelményének a kínálkozó legelső alkalommal eleget tenni iparkodtak. 1850. okt. 4-én Szathmáry D. megyefőnök két rend­beli folyamodást tett át az alapítv. igazgatóhoz vélemény­adás végett. Az egyik Pázmány Zsigmond szilasi lakos kérelme, melyben Kálmán fiát, ki ez évben Győrött a 8-ik osztályt elvégezte, jövőre pedig törvénytanulás végett a

Next

/
Thumbnails
Contents