Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1892
13 pedig a győri akadémiában tanuló ns ifjaknak segítő és tápláló öröksége legyen és maradjon. Reám azért, hogy az alapító rendelete értelmében, mint a komá- /> romi benedeki székház főnöke s az említettem alapítmánynak csa k y. g ondnoka vagy ok, nem egyéb, mint az bízatott, miszerint a boldogult alapítónak minden rendeleteihez magamat alkalmazzam; azokat mind ^ ^ magam pontosan teljesítsem, mind az ösztöndíjasok által hogy megtartassanak, ügyeljek; a t öbbi hatalom a ns. vármegyére, úgy mi nt ez en alapítmány főkormányzó]árrf^uháztatott Innen történt, hogy én mindazon ösztöndíjasoknak, kik 1848/9. tanév második felében a komáromi gymnásiumban, noha ez akkor már felfüggesztetett, nem jártak, vagy a mostoha körülmények miatt iskolába sehol sem is járhattak, akár magán oktattak volna, akár nem, a második félévit, sőt kik az első félévet sem kezdették el, az egész évi ösztöndíjjárandóságukat kiadni mindaddig vonakodom és / vonakodandom, míg engem a mélyen tiszte lt Felsőbbségem , az alapítv. rendelet betűjétől fölmentvén,^az elvont ösztöndíjaknak e rendkívüli kiadására fel nem hatalmazand. Méltányolom mindazonáltal és igazságosnak tartom mindazok kérelmét, kik, noha Komáromban iskolába — a lehetetlenség miatt — tavai nem jártak, az illető iskolájukat mégis vagy másutt végezték, vagy magánoktatás útján magukat a rendszeres tanulmányokból valamelyik gymnásiumban közvizsgálatok alá kellő siker- s előmenetellel vetették; úgy hiszem, ezek méltán esedeznek a fél vagy egész évi ösztöndíj járandóságukért, főleg miután a magy. kir. ideiglenes polgári közigazgatás is m. é. febr. 25-én 395/55. sz. a. kelt kegyes rendeletében a kegyelem}útját fönntartani kivánja mindazon ösztöndíjasok számára, kik a közállapot viszontagságainál fogva az iskolába való járásban gátoltatván, mindamellett magánoktatásban kitűnő szorgalommal részesülnek és ennek elnyerését, valamint a segélydíjazásnak rendkívüli kiadását szüleiknek szegénysége és helyes gondolkozásmódja miatt megérdemlik. E részről tehát igazságos t. cz. Pázmány Zsigmond Urnák folyamodása is, melyet azért Nagyságod magas pártfogásába ajánlani tiszta lélekkel bátorkodom. Második része előbb tisztelt úr folyamodásának Béla fiát, szinte Király püspök-féle ösztöndíjast illeti. Ezen ifjú az 1848/9-ki félbenszakasztottt iskolákat nem folytatta; hanem az osztályt, melyben az első félévi ösztöndíjjárandóságát kivette, most ismétli, kinek azért az első félévi díjat az idén megtagadnom kellett, minthogy ugyanazon egy osztályban egy félévi díj rendesen csak egyszer és nem kétszer * * /ru/.r ^*******