Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1892

11 Nagyságod! Bármily szokatlan és a Király-féle ösztöndíjra nézve rendkívüli az előhozott eset: tekintetbe vévén azonban, hogy más rendes ösztöndíjaknál bár a tanév végével is neveztessék ki az ifjú, ugyanazon évi egész járandóságát mindenkor megkapja; alázatos véleményem szerint igen is méltányos a fónntisztelt Balogh Edének folyamodása, melyet Nagyságod kegyes pártfogásába ajánlani bátor­kodom. Pázmány Zsigmond szilasi lakos is a megyefőnökh öz fol yamodot t, mely folyamodásában Kálmán nevű, VIII-ik osztályú fia részére a tavai elmaradt ösztöndíjat, Béla nevű I-ső osztályú fia részére pedig, ugyancsak tavai az I-ső osztályban egyszer már fölvett első félévi ösztöndíj­illetményt az idén újra kifizettetni kérte. Nagyságos cs. k. Kormánybiztos Ur, kegyes Uram! Közelebb lefolyt iskolai évben két fiam volt Király püspök-alapítványból díja­zottak sorába iktatva, u. m. Pázmány Kálmán bölcsészeti, Béla nyel­vészeti I-ső osztály hallgatója, de ezen évre a díji járandóság mind a kettőtől elvonatott. Bélától — mint hallám — azért, mert iskolai pályáját be nem végezte, Kálmántól, mert azt nem Győrben végezte, vagyis mert lehetetlenséget eszközleni képes egyik sem volt, ugyanis Győrben az akadémia bezáratván, ott tanulni csakugyan nem lehetett, Kálmán mindamellett az akkori körülményekhez képest igen nagy költséggel megszerzette a kivánt studiumokat, és ahelyett, hogy, mint több iskolatársai az akkori zavarban részt vett volna, idejét tanulásra fordította, ki is kitűnő jelességgel bevégezvén nyilvános próbatételét, jelenleg a győri akadémiában Bölcsészeti 2-ik osztály hallgatója, ez tehát az iskoláját bevégezte, és miután annak, hogy nem épen Győrben végezte, nem ő volt az oka, tőle azon évi iskolájára esendő díj jogszerüleg meg nem tagadtathatik; nem még azért is, mert kik magántaníttatásban részesültek, igen jól tudhatják, hogy ez mennyi bajjal és költséggel jár. Béla igaz ugyan, hogy megkezdett iskoláját be nem végezte, mert a körülmények Komáromban is bezáratták az iskolákat; de azt megkezdette és 3 hónapig folytatta; hogy el nem végezte, nem ő volt oka; de azért neveltetése egész esztendőben pénzbe került, az alapítv. tőke azért kamatozott; méltán megvárni lehetne tehát, hogy az e czélra fordíttassék. Azonban a megyének ezelőtt néhány évekkel egy végzése keletkezett, mely szerint a gyermek neveltetésére szánt ezen díjak az iskolák kezdetével azonnal előlegesen kiadathatnak, így Béla la*

Next

/
Thumbnails
Contents