Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1892
9 úton, vagy más gymnásiumokban folytatták az iskolát és azt sikerrel el is végezték, méltányosnak és igazságosnak jelentette ugyan ki, de azért az ösztöndíj kifizetését felsőbb engedélyezéstől tette függővé. Fölmerült azon eset is, hogy az alapítványi igazgató megvonta az i-ső félévi ösztöndíjrészt oly tanulóktól, akik a tavali csonka tanévben az első félévi járandóságukat egyszer már fölvették és most, mint ugyanazon osztályba járó tanulók ismét fölvenni kívánták. Az alapítványi igazgató elut asító határozata ell enében, és egyéb kérdésekben is. az érdekelt felek a megv efőnökhoz fordultak kérelmökkel. Aranyossy Dénes, ki az i848/4g-ik tanévben a költészeti (6-ik) osztályba járt, de a háború miatt a helyi iskoláknak deczember 18-án történt bezárása miatt az osztályt el nem végezhetvén, az i84g/5o-ik tanévben ismét a Vl-ik osztályba kényteleníttetett járni. Ámbár a mult iskolai év bezárása alkalmával az alapítvány igazgatója, valamint a többi ösztöndíjasoknak, úgy Aranyossy Dénesnek is az első félévi járandóságot kifizette, most az ugyanazon osztályra esedékes i-ső félévi ösztöndíjat másodszor is kérte; azonban az alapítvány igazgatója e kérelmével elutasította. Ezen elutasít ó ha tároz at ellen a hasonnevű édesatya a megyefőnökhöz folyamodott, aki az alapítvány igazgatóját ez ügyben véleményadásra szólította fel, aki az alapítványi irattárban talált fogalmazvány szerint következő tartalmú jelentéssel válaszolt: Kegyes meghagyása nyomán felszólíttatva levén, miszerint t. cz. Aranyossy Dénes úr kérelmét illetőleg őszinte nézeteimet nyilatkoztatnám, bátorkodom mély tiszteletem mellett azokat Nagyságod elébe terjeszteni. Minthogy az említettem és velem is kegyesen közlött folyamodványban kitétetik az ok, melynél fogva folyó év első — nem második — felére járandó ösztöndíj kifizetése az esedező fiától általam megla