Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1888

28 késő őszszel tartományába, Syriába elutazott azon szándékkal, hogy a Parthusokkal megvívjon, Ateius Capito népvédő minden rendelkezésére álló eszközzel és módon vissza akarta őt tartóztatni eme gőgös és kapzsi vállalat végrehajtásától. Mivel azonban tiszttársa ellenmondása miatt az elutazást meg nem akadályozhatta, a város kapujához szaladt, ott letett egy égő szénlábast, füstölt és áldozott s aztán az előtte elvonuló hadvezért valamennyi rémistenekhez esedezve, a legborzasztóbb átkok között a romlásnak ajánlotta el ; amelyet az seregestül együtt Bilechánál Parthiában meg is talált. A borzasztó elátkozást semmi áldozattal sem lehet kiengesztelni, mondja Horatius ; borzasztó átkozódással illettetni senki sincs, aki nem félne, mondja Plinius, a természetvizsgáló. Leggyakrabban előfordult Athenében és Rómában az átok az ünnepélyes esküvéseknél, mely majdnem mindenkor egybe volt kötve az önelátkozással a hamis eskü esetében. A mindennapi életben, mint mindenütt, az átkozódás igen közönséges volt, így: gyökerestül irtsanak ki (tegyenek tönkre) az istenek, az istenek rontsák meg, az istenek rosszul bánjanak veled, az istenek pusztítsanak el, az istenek és valamennyi istennők tegyenek teljesen tönkre, a halhatatlan istenek tegyenek szerencsétlenné ; járj szerencsétlenül, járj rosszul, eredj bajba (pokolba) . . . jaj fejednek, Jupiter haragudjék rád stb. Gyakran szoktak síremlékekre is átkokat és eláldó szavakat csatolni azok ellen, akik a sírt elrombolnák vagy megszentségtelenítenék (például : akárki ezt elviszi, övéi közül utolsónak haljon meg !) ; az ily átokkal sújtottnak holttestét a határon kívül kellett szállítani. Végre — mivel a keresztény középkor, örökét valamely egyháznak hagyni, a görög és római régi korban is feltalálható — jámbor polgárok templomokat szoktak alapítani és végső rende-