Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1887
10 Nem kisebb akadályul szolgált a hadakozó vezérek s fejedelmek közt csaknem folytonosan duló egyenetlenség s viszály, midőn is nem a közös czél, hanem saját személyes előnyük lebegett szemeik előtt, s ha kezdetben közös czélra vállalkoztak is, utóbb a megkívántató erkölcsi erő s összetartás igen is hiányzott. Mindezen bénító okokat tekintetbe véve> talán nem alap nélküli azon kérdés, váljon nem kell-e magát az egyházat is hibáztatnunk, hogy ily meddő háborúk kihirdetése s gyámolítása által legalább is távolabbi oka volt számtalanok halálának ? Ha azon kor jellegét meggondoljuk, úgy el kell ezen kérdés mellett azt is ismernünk, hogy az egyház nem annyira kezdeményező, mint inkább megerősítő szereppel birt. Miként Cantu is igen helyesen jegyzi meg: »0 — az egyház — csak szentesítette azt, mit megtagadni lehetetlen volt, habár, mondjuk ki nyiltan, hogy szívesen látta a dolgok ezen menetét s kifejlődését. Magában a levegőben, a közvéleményben volt azon erő, mely által kiki elragadtatva nem rettent vissza az áldozatoktól sem. így a pápák is szinte a közvélemény hatalma alatt csak az egész mozgalom alakítói, kifejezői voltak s a már meglevő kész részekből állították össze az egészet.« Elég tehát csak az akkori általános érzelmekre hivatkoznunk, hogy e vád önmagában megsemmisüljön. Fegyvert ragadni ugyanis mindenki tartozott Krisztusért, természetesen, ha azon harczos keresztény volt. S ép ezért ezren s újra ezren esküdtek meg, hogy nem látják újra hazájukat mindaddig, míg a sz. földet újra vissza nem szerzik ; a ki fogadalmát meg nem tartotta, az a becsület férfiai előtt gyávának tartatott; míg