Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1887

7 szó; ez érlelte meg a népek érintkezése által azon gyümölcsöt, melyet a hálás utókor köszönettel élvez. A már említett vallási lelkesedésen kívül, mely leg­főbb óhaját a sz. föld visszafoglalásában látta betelje­sedve, még egyéb körülmények is közreműködtek a czél elérésében. így az ügyet elősegítette különösen a spanyoloktól kiindult s a franczia-, német-, angol s egyéb nemzetnél kifejlődött harczi szellem, mely ha rendes háborúk nem voltak, rablásra is vetemedett. 1 Midőn azonban a keresztes háború eszméje napi­rendre került, ezen eszme fogta el őket és csak egy ve­zérszóra volt szükség, hogy az ige testté legyen. Hogy e háborúk alatt az úgynevezett szerencseva­dászok sokat reméltek s hévvel tették az indítványt sa­játukká, kitetszik abból is, hogy az első háborúban nem volt egy király sem, s csak uralomra vágyódó főurak ve­zéreltek. Ezek közül többen vonultak át hazánkon is, ki­ket rablásaik s rendetlenkedéseik miatt fegyverrel fékez­tek meg királyaink. Míg a békésen s rendben átmenőket barátságosan fogadták s segítették. így »n8g-ben III. Béla Esztergomban 2 nagy házat telerakatott liszttel s egyéb eleséggel I. Fridrik keresztesei számára ; Margit királyné pedig bársonyból és drága szőnyegekből készült s mindennemű kényelmi tárgyakkal fölszerelt sátort aján­dékozott a császárnak, melyek alig fértek 3 szekérre. Ezek fénye bámulatra ragadta a keresztes had iróit. Végre az ország alsó határánál élelmi tárgyakkal rakott számos szekérrel s különféle drága szerekkel, melynek értéke 5000 girára becsültetett, terhelt 4 tevével ajándékozta meg őt.« 2 De nem kevesebb csábító ingerül szolgált a remény is anyagi nyereség s gazdagság után, melyet minden rangú a keresztes háborúktól várt. így az egyház hívei számát 1 V. ö. Krantz. Auetore Christ. Berold de regno hierosol. 2 Kerékgyártó.

Next

/
Thumbnails
Contents