Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1886
VIII. 17-én conferentiát tartott, melyben egyhangúlag elhatározta : hogy a főigazgató úr óhaját egész terjedelmében magáévá teszi és a kijelelt napokon s előirt terv szerint készséggel végrehajtja, megjegyezvén : hogy a tanári kar és tanuló ifjúság már e levél vétele előtt megkezdette a köz-imák és szokásos halotti ájtatosságok tartását a boldogult királynő lelki üdvösségéért. Nemsokára egy másik főigazgatói levél is érkezett, mely 1781. január 2-ról volt keltezve és így hangzott: »Nem kétlem, megkapták múltkori levelemet, amelyben elrendeltem, hogy addig is, míg felsőbb helyről az összes tankerületeket illetőleg a gyász-szertartások megtartási módját előirják, a mi kerületünk saját buzgóságából iparkodjék meghozni a kegyelet adóját. Az erre vonatkozó helytartótanácsi rendelet már megérkezett, mely szerint utasíttatnak a kerületi királyi főigazgatók, hogy a nagy Halott lelki üdveért, úgy a tanárok mint a tanulók részéről tartandó imák és ájtatosságokra nézve, a saját kerületeikben intézkedjenek. É n tehát i s m é 11 em mu 11 k o r i intézkedésemet azon megjegyzéssel, hogy a dicsőítő halotti beszédet, még ha készen van is, el kell hagyni; mert hiteles forrásból értesültem, hogy a nagy királynő még életében kereken megtiltotta az ilyenek tartását; — egyébként, ha már készen van, igen szivesen veszem annak beküldését, hogy a szónok szorgalmát kellően méltányolhassam.« A kir. főigazgató úrnak ezen levele az 1781. január 7-én tartott tanári tanácskozmányban olvastatott fel, melyben a tanári testület alhatározta : hogy mihelyt a plébánia, a megyei és városi hatóságok által r e n d e z e n d ő re q u i e m e k et megtartotta, a gymnásium részéről is ünnepélyes és lehetőleg f é n y"E*s gyász isteni tisztelet tar tassé k.