Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1885
10 Teszi ezt hálából a nagynevű alapító iránt, aki ezen tanintézetet bizodalmával oly nagy mértékben megajándékozta ; tiszteletből nemes Komárom-vármegye és város közönsége iránt, amely e tanintézetet minden időben jóakaratú támogatásában részesítette; szeretetből a tanuló-ifjuság iránt s egyszersmind irányadási szándékból, hogy megtanuljon jó hazafivá lenni és majdan anyagi vagy szellemi tehetségeihez mérve a közjóért áldozatot is hozni. Ezenfölül, hogy a nemes ifjúság példát lásson maga előtt, miképen képezze magát a szó teljes értelmében nemes emberré ; mert szép az a nemesség, és meg is becsülendő, mint apai jó örökség ; de arra is törekedni kell, hogy ne csak papiroson, hanem szóban és cselekedetben, szívben és lélekben is feltalálható legyen az igazi nemesség. Ti pedig, kedves ifjak ! akik ezen alapítvány áldásait közvetlenül élvezitek, olvassátok el és véssétek jól szívetekbe jótevőtöknek világosan kifejezett szándékát és akaratát; aki tibennetek nem haszontalan piperkőczöket, hanem munkás és érdemes férfiakat óhajt az ő szeretett hazájának ajándékozni. Lám, alig félszáz esztendő múlva, hogy a boldogult alapító püspök behunyta szemeit, — hogy egyéb kitűnőségeket ne említsek, — megyés püspököt 2 és állami minisztereket 3 látott az ország az ő ösztöndíjasainak sorából. Hálával emlékezzetek meg az ő atyai szándékairól minden időben, még akkor is, mikor már felnövekedtetek s az életben állást foglaltatok ; mert nincs rútabb a hálátlanságnál. Dixeris ingratum, — tartja a deák közmondás — dixisti omne malum. In malevolam animam non introibit spiritus sapientiae, — mondja maga, a ti áldott jótevőtök. De hát ki volt ez a ti jótevőtök ? E kérdésre még az 2 Lipovniczky István, nagyváradi püspök ; meghalt 1885. aug. 12-én. 3 (jhyczy Kálmán, volt pénzügyminiszter és képviselőházi elnök ; a főrendi ház tagja. Ordódy Pál, volt közlekedésügyi miniszter ; a főrendi ház tagja ; rnegh. 1885. aug. 26-án.