Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1884
90 A helybeli izr. lelkészi hivatal kérelmére a móz. vallású gymn. tanulóknak megengedtetett, hogy nagyobb ünnepeiken a templomlátogatással egybekötött vallásbeli kötelességeiknek való elégtétel czéljából, két ízben az egész délelőtti előadásoknak , egyébkor pedig csak a délelőtti harmadik tanórának látogatása helyett, az isteni tiszteletben részt vehessenek. A kiszabott tananyagnak a módszeres értekezleteken megállapított és változatlanul föntartott tervezet szerint történt elvégzése és átismétlése után, a rendes előadások junius hó 13-án, a hittani vizsgálatra való előkészítéssel befejeztettek. A hittani vizsgálat junius 15-én tartatott meg nagyságos és főtiszt. Molnár János apát-plebános úrnak, mint érseki biztosnak elnöklete alatt. Junius 16-án tartotta meg a tanári testület utolsó ellenőrző tanácskozmányát, melyben az egész éven át szerzett tapasztalatok nyomán megállapította a tanuló ifjak bizonyítványaiban kiteendő magaviseleti és tanulmányi érdemjegyeket. A nem r. kath. vallású tanulóknak a vallástanból nyert érdemjegyeit az illető vallástanítók által kiállított bizonyítványokból vette át. Kijeleltettek azok, akik felsőbb osztályba bocsáthatók ; úgyszintén azok is, akik, mivel csak egy tantárgyból kaptak elégtelen tanjegyet, a jövő isk. év kezdetén javító vizsgálatot tehetnek. A két vagy több tantárgyból bukott tanulók osztályismétlésre utasíttattak. Azon két tantárgyból bukott tanulók, a kik nem állandó hanyagság, hanem más, az előmenetelt gátló kürülmények miatt nyertek elégtelen tanjegyeket, a nagymélt. vall. s közokt. m. kir. miniszter úrhoz czimzett s az intézeti igazgatóságnál mielőbb beterjesztendő kérvényeikben, javító vizsgálati engedélyért folyamodhatnak. Az év végére rendelt s az igazgató vagy ennek akadályoztatása esetében egyik tanár elnöklete alatt tartott nyilvános vizsgálatok sorrendje a következőleg állapíttatott meg: jun. 17-én a nyelvekből s történetből a IY-ik osztályban; „ 18-án „ „ III-ik i) A tanév vége. ^»19-éu „ 20-án » » II-ik I-SŐ »