Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1884

6 ténységfensőbb eredetének, mint végtelenül magasztos természetének elismerésére és méltányolására. Már pedig a nevezett classicus népek szellemének nyilvánulása! között talán egy sincs, melyben a fentebbi igazság inkább érvényesülne, mint épen a philosophiában. Mert mig egyrészről egész készséggel igazat kell ugyan adnunk Cicerónak, midőn azt mondja: „Nem tudom, hogyan mikép van, de nem lehet olyan képtelenséget állítani, a mit valamelyik philosophus ne állított volna:"

3) más részről azonban méltán kérdezzük, mi következik e régi, sokszor lángeszű philosophusoknak oly fontos kérdésben, minő az istenség mivolta, lépten nyomon tapasztalható ingadozásaiból, ellenmondásaiból, tévedéseiből, sőt tudatlanságaiból, — mondom, mi következik mindebből más, mint az, hogy az egészen magára hagyott emberi elme, ámbár az okokat, ezeknek összefüggését, előzményeit és következményeit igen gyakran tisztán felismeri : mégis épen azokban a dolgokban, a mik az egész emberiség czéljával és boldogságával a legszorosabban összefüggnek, sőt ezeknek alapokul szolgálnak — ez a büszke és dicsőitett emberi ész a legnagyobb tévedésekbe s badarságokba esik s annak segítségére szorul, a ki a megczáfoltatásnak legkisebb félelme nélkül mondotta magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet." 4) Érdekes a tárgyunk körül való vizsgálódás azért is, mert annak a közmondásnak az igazságát, hogy semmi sem új a nap alatt, akárhányszor alkalmunk nyílik kézzelfoghatólag tapasztalni, midőn számos görög philosophusnak tanítása akaratlanul is eszünkbe juttatja hol egyik, hol másik modern philosophusunknak új gyanánt árult és megbámult rendszerét. Azonfelül e tanulmány íróját az a remény is biztatja, hogy mig egyrészről sikerül talán neki a műveltebb közönségnek komolyabb tárgyak felett való elmélkedésre alkalmat nyújtani s az élet egyik fontos kérdése iránt benne némi érdeket kelteni: addig másrészt azokban a tanuló ifjakban, a kik nemsokára 3) De divinatione, II, 58. — 4) Ján. ev. 14, 6.