Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1883

62 A nem kath. vallású tanulóknak a hittanból nyert ér­demjegyeit, az illető hitoktató által kiállított törvényszerű bi­zonyítványokból vettük át. Kijeleltetvén azok, akik a tanári kar zár- értekezleti Íté­lete szerint felsőbb osztályba léphetnek, — azoknak a kik csak egy tantárgyból kaptak elégtelen tanjegyet, a tanári kar megengedte, hogy a jövő isk. év kezdetén javító vizsgálatot tehessenek. Az állandó hanyagság következtében két vagy több tan­tárgyból bukott tanulók osztályismétlésre utasíttattak. Azon két tantárgyból bukott tanulók, a kik nem állandó hanyagság, hanem inkább más, az előmenetelt akadályozó kö­rülmények miatt nyertek elégtelen taujegyeket; hozzájárul­ván, hogy tehetségöknél fogva alapos reményt is nyújtanak arra, hogy a bekövetkező szünidő alatt önszorgalmukból pó­tolni tudják mulasztásaikat, — közvetlenül a vall. s közokt. m. kir. Miniszter úrhoz czimzett s az intézeti igazgatóságnál mielőbb beterjesztendő kérvényeikben, javító vizsgálati enge­délyért folyamodhatnak. Az év végére rendelt s az igazgató, vagy akadályoztatás esetében az egyik tanár elnöklete alatt tartandó nyilvános vizsgálatok sorrendje eltekintve a hittaui vizsgálattól, a mely már junius 14-én megtartatott, a következőképen állapítta­tott meg: jun. 18-án előkészítés; „ 19-én vizsgálat a nyelvekből s történetből a 4-ik és 2-ik osztályban; „ 20-án előkészítés; „ 21-én vizsgálat a nyelvekből s történetből a 3-ik és 1-ső osztályban; „ 23-án előkészítés; „ 24-én vizsgálat a reáltantárgyakból a 4. és 1. osztályban; „ 25-én „ „ „ a 3. és 2. osztályban; „ 26-án vizsgálat a tornázásból és próbairás a szépírásból. „ 27-én vizsgálat a rendkívüliekből; „ 28-án a kath. ifjúság gyónt és áldozott. Csépi Endre 4-ik oszt. magántanuló Írásbeli és szóbeli vizsgálata jun. 13-án és 14-én tartatott meg. Dietfurt Mór

Next

/
Thumbnails
Contents