Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1883

57 „repetitio mater studiorum"-féle elveket, úgyszintén azt is, hogy a munkakör lehetőleg egyenletesen felosztatván, az egyes napokon túlterheltetést előidéző munkaösszetorlódás ne tör­ténjék, — tehetségek szerint iparkodtak a tantárgyakat hasz­nosan előadni; másrészt a tanuló ifjak nagyobb része dicséretes buzgósággal iparkodott a követelményeknek eleget tenni. Az ifjúság tanulmányi előmenetelének időnkinti meg­birálása végett 6 ellenőrző tanácskozmányt tartottunk, úgy­mint: 1883. október 20-án, decz. 18-án, 1884. febr. 20-án, april 2-án, május 16-án és junius 17-én ; a netalán kedvezőtlen bírálatról, az illető tanulók szülőit minden egyes esetben és pedig az 1-ső és 2-ik időszak végén Értesítők, egyébkor Intő­lapok által értesítvén, oly czélból, hogy gyermekeiket serényebb otthoni munkásságra szorítsák s ez által a tanári kart a kívá­natos siker elérésében támogassák. Ezen ellenőrzői tanácskozmányokban a tanári kar a gyakorlatos füzetek tisztántartására és külső csinosságára is kiterjesztette figyelmét, megintvén azokat, akik gyakorlatos füzeteiket gondatlanul kezelték. Az Értesítőket a törvényszabta időben az osztálytanárok osztották ki; az időszakközben tartott ellenőrzői bírálatok eredményeit pedig az igazgató hirdette ki. A tanulmányi ügygyei kapcsolatban még két rendkívüli tanári tanácskozmány tartatott, úgymint 1883. okt. 11-én és 1884. máj. 21-én, a tanintézetet látogató kir. főigazgató urak elnöklete alatt. Az intézeti igazgató az egész tanmenetet figyelemmel kisérte és a kijelelt tananyag mikénti feldolgozásáról, valamint az ifjak tanulmányi haladásáról az által is szerzett tudomást, hogy az egyes osztályokat havonkint minden tantárgyból meg­látogatta, az írásbeli dolgozatokat és rajzolásokat pedig időn­kint megvizsgálta. A tanév végén az egész évi tapasztalatok alapján meg­állapított tanulmányi előmenetel az alább következő „Érdem­sorozat" czimü rovatban, minden egyes tanulóra nézve külön­külön olvasható. Jótékonyság. Néhai Király József pécsi püspökuek (f 1825.) gymná­siumuukhoz kapcsolt és Komárommegye nemes származású

Next

/
Thumbnails
Contents