Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1883
17 liiár megakadályozták a jezsuiták, mégpedig— katonai karhatalommal. A nemzeti érzülettel mindenkor ellenséges, nagyobbára külföldi katonaságtól a magyar polgárság mindenkor idegenkedett ; az viszont, ha kedve úgy tartotta, a legdurvább sértésektől sem tartózkodott. E kölesönös ingerültség volt oka, hogy a várba — a hova lépni különben a magyaroknak tilos vala — még ha megengedték is, nem szivesen mentek templomba sem. 3 3) Nagyon természetes, hogy ez a tartózkodás lassankint átszármazott a magasabb katonai körök kegyeltjeire, a jezsuitákra is, a kik hatalmas pártfogóik' segítségét nem mindig használták okosan. így a jezsuita plébánosok, abból indulván ki, hogy a protestánsok, minthogy a keresztséget felvették, sziutén tagjai, csakhogy lázadó és engedetlen tagjai az egyháznak, az ünnepeken dolgozó protestánsokat a katonai erő felhasználásával rendszeresen akadályozták munkájokban és annyira bírságolták, hogy az egyik protestáns lelkész a szószékről kérte híveit, hogy ne vétsenek az ünnepek megtartása ellen, mert ez által csak anyagilag károsodnak. Hogy panaszukkal a vármegye, mint nem illetékes fórum, elutasítá őket, az csak növelte elkeseredettségöket. A midőn 1668-ban szent Adalbert ünnepén (apr. 23.) Gréczy Elek plébános a szőlőkben dolgozó munkásokat elkergette, ezek lármájára az egész utcza fütykösökkel, fejszékkel, kardokkal és egyéb fegyverekkel üldözőbe vette a plébánost, a ki élete megmentését csakis a S o u c h e s tábornok parancsolatjára elősiető őrségnek köszönhette, a melynek láttára a tömeg szétoszlott. Szóba kerülvén a zavargás a vármegye gyűlésén, a jezsuiták kénytelenek voltak a főispán ajkairól azt halllani, hogy a nemesek joggal ragadtak fegyvert; kénytelenek voltak tapasztalni, hogy a katholikusok, még a tiszt— 3 3) „Ad Arcem enjm Ungarj, etjamsi admittantur, non libenter Vádíinl.'" Annales Parochiae ad ann. 1667.
