Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1881

V Még arra is volt példa, hogy a katonai rendből választották a város biráját. — A biró, mint az egész civitas-nak, az egész városnak képviselője, elnökölt úgy a tanácsnak, mint a városi törvényszéknek ülésein ; akadályoztatása esetében nem a ne­mesi vagy katonai rend birája, hanem az e végből választott esküdt volt a helyettese. A szoros értelemben vett városi tanács a tíz esküdtből (Jurati) állott, a kiket később tanácsosoknak (Senatores) ne­veztek el. Ez esküdteket a hatvanas tanács választá egész éle­tük hosszára. — Ok voltak a város sorsának intézői s rende­sen közéjök tartozott a város pénztárnoka és jegyzője is. — Ok gyakorolták a birói és végrehajtói hatalmat önállóan és mindenkitől függetlenül ; a politikai, közigazgatási, rendőri és egyéb ügyeket azonban csak a hatvanas tanács beleegyezésé­vel intézhették el. A másik, a város ügyeire befolyást gyakorló testület volt a hatvanas vagy külső tanács (sexagintaviratus). Nevezhetnők választó polgárságnak is, mert ők választák a város biráját, az esküdteket, a jegyzőt, az ügyvédet s a többi hivatalnoko­kat. Ilyenek voltak : a város kapitánya (dux civitatis), a vaj­dák (vaivodae), a tizedesek (decuriones), az akoló mesterek (mensuratores liquidorum) stb. A 60 tagból álló külső tanács­nak képviselője volt a népszószóló (tribunus plebis), a ki en­nek határozatait és kívánságait a hatóság elé terjesztette. — Beleegyezése nélkül a hatóság se nem szerezhetett, se el nem adhatott semminemű vagyont, nagyobb kiadást kivánó ügye­ket el nem intézhetett, semmiféle nagyobb fontosságú határo­zatot nem hozhatott. — Tagjai egy részét a katholikus, a má­sik kisebb részét pedig a nem katholikus polgárság jelölte ki, a jelölteket pedig a tanács a maga kebelébe választotta, de vissza is utasíthatta. Maga a polgárság sem volt egyérzelmü, mert nemzetiségi és vallási viszálykodások folytonos súrlódást idéztek elő. — A nemzetiségi viszálykodásokat főképen a várból élesztették, de a vallási versenygések is ott leltek pártfogóra. Valamint a

Next

/
Thumbnails
Contents