Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1881

XXIX érkezett egy rendelet, hogy a vár kapitánya ne avatkozzék a polgárok ügyeibe és mégis a midőn 1741. junius 20-án a vár­kapitány két tanácsost hivatott magához és megparancsolta nekik, hogy a hatóság Küchl Menyhértet Michl János ellen elkövetett igaztalanságai és sértegétései miatt a várbeli Ítélő­szék elé állítsa, csak arra kérték őt, hogy mivel ők a felek ki­békítésén fáradoznak, ne kívánja most Küchlnek a várbeli ítélőszék elé való állítását. És a midőn a vár kapitánya azzal fenyegetődzött, hogy az egész tanácsot elzáratja, ha nem telje­síti kívánságát, Küchl pedig gróf Pálífy János országbírónak egy rendeletével állott elő, a mely minden hatóságnak megtiltja az ellene való törvényes eljárást ez ügyben, a vár kormányzó­jához Küchl ellen egy valóságos bünlajstromot nyújtottak be, kérvén őt, hogy engedje általok, mint törvényes hatósága által elitélni őt. Egy szóval : annyira ment a csüggedés, hogy a mi­dőn 1741. január 19-én a biró szóba hozta a városnak a sza­bad királyi városok közé való felvételét, a választó polgárság egyhangúlag leszavazta. Pedig ekkor már új fordulat állott be. Az osztrák örökö­södési háború javában folyt s e miatt a királyi kincstárnak nagy szüksége volt pénzre. Ezt a kedvező körülményt a ta­nács a választó polgárság visszautasító szavazata ellenére sem akarta elszalasztani. Küldöttei kikérték gr. îsadasdv Lipót tárnokmesternek, gr. Batthyányi Lajos cancellárnak, gr. Erdődy Györgynek, a királyi kamara elnökének és más előkelő szemé­lyeknek véleményét, a kik mindannyian helyén valónak állíták e törekvést, de egyúttal azt javasolták, hogy az ügy megindí­tása ne történjék Hildburghausen herczeg tudta nélkül, vagy talán akarata ellenére. Ez pedig april 12-én magához hivatá a bírót és azt kérdé tőle, hogy komolyan óhajtja-e a város az elibertatiót. A biró határozott választ adni nem mert, hanem az elöljárókkal való hosszas tanácskozás után Czencz György tanácsos és Erdélyi János, Pernkopf József, Schröck Mátyás és Paur János választó polgárok kíséretében új kihallgatásra ment a herczeghez, beleegyezését és pártfogását kérvén a vá-

Next

/
Thumbnails
Contents