Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1880

17 I. Geiza. 1074 — 1077. Geiza herczeg, a ki csak VII. Gergely pápának jóakaratú biztatására fogadta el a neki fölajánlott koronát ; nemsokára, 1077. aprilhó 24-én meghalálozott. Sz. László. 1077—1095. A nemzet most Salamonnak ismételt mellőzésével, Lászlónak ajánlotta föl a koronát és „midőn László — irja Szalay — az 1077-diki év elején, az ország ügyeinek élére állott, nagy volt az összes magyar birodalom öröme, egyik végétől a másikig. — Negyven évig tartott meghasonlások után oly fejedelem jutott az országnak, ki a nemzet közkivánságára fogott helyet a királyi széken s őseink látván a koronát a birodalom legszebb férfiának, a liarcz és béke müveiben nagynak homlokán, méltán odaengedheték magokat a legfényesebb reményeknek s e remények egytől egyig teljesedésbe indultak." Sz. Lászlónak igazi emberies érzelmeit, föntebb a mogyoródi csata megemlítésénél idézett néhány sor gyönyörű vonásokban jellemzi. Mindeddig a legnagyobb bajok onnét származtak, hogy „az uj vallás, a mint azt a nép tökéletlenül felfogta s balul értelmezte, ellentétbe jött a nemzeti geniussal, minek egyidőre szükségkép károsak lettek következései. — A régi hiedelmek, erkölcsök, szokások szigorú büntetésekkel tilalmaztattak; az ujak, melyek a nemzetre parancsoltattak, egyhamar meg nem gyökerezhettek. — És mig ezen forrás és átalakulás a fogalmak és erkölcsökben lassudan végbement, szükségkép lankadásnak kellett beállani a nemzet testében. A forrás és átalakulás processusát szerencsétlenségre igen meghosszabbították a belviszályok, melyek az uj rend megszilárdulását, az uj tanok meggyökerezését késleltették s alkalmat nyújtottak ki-kitörni, s a nép életében a tiltott régi fogalmak s állapotoknak újra meg újra felszínre merülni; mert bár ezek 2