Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1878

15 égövhöz való közelségénél fogva a természet mindazon adományaiban gazdag, melyeket két tenger közötti fekvésének, két folyamrendszerének és három felföldről leereszkedő lépcsőzetes-földjeinek szükségkép adniok kel­lett, — népsűrűsége Chinára emlékeztet, emlékeinek sokasága letűnt évezredek virágzó népéletét jelöli, a föld leggazdagabb gabnatára *); — vagy hasonlítsuk össze achinaiés hátsó-indiai alföldet, melyeknek mindegyikén felföldek uralkodnak, s mivel keleten a Csendes-oczeán által határoltatván folyton meleg és páradús légrétegek által borítvák, azért oczeáni mélyedéseknek is nevezhetők 2), — a s y r - a r a b alfölddel, mely mivel csak benső zárt öböllel érintkezik s fölötte száraz légkörű kettős felsíkrendszer magasodik, az előbbiekkel ellentétben kontinentális alföld­nek 3) neveztetik ; ennek déli fele majdnem sivatagföld s földrajzilag sok­ban hasonlít Afrikához, melynek forró éghajlatában, vizszegénységében és termékeiben is osztozik, s népességének nagy része is, bár az emberi fejlettség magasabb fokán áll, mégis állandóan ehhez szított 4). — Mily ellentétek! Hogyne kellett volna tehát a légkör képződményeinek,'a növéuy- és állatvilág termékeinek, valamint az ember természeti és kul­tur-életének is más és más alakot ölteniök? — Különösen jelentős a bucharai alföld, hol természeti átmenet nyílik Ázsiából Európába, s mely az Ural déli alja, a Kaukázus északi lejtője és a Kaspi-tenger északi partszegélye közt összeszorúlva azon mély rést tünteti elő, melyet már Herodot a népvándorlás nagy kapujának nevezett. Víztelen, homok- és kavicstalajának szegénysége, körülvétetve mindenünnen a természet és civilisatio gazdagságától, lakóit ősidők óta, a massageták- és skytháktól kezdve a mai török, turkomán, özbég és kirgiz népekig, a nomád életre kevés alkalmas oázzal kinálkozó pusztaság természetes határain áthatolni késztette, melyből ők a tömegesen szertekúszó hanga-cserjékhez (erica) hasonlóan ritka tenyészerővel minden irányban rajonkint nyomultak előre, mig keleti és déli szomszédaik — a mongolok, chiuaiak, hinduk és per­zsák — helyi növény-családokként inkább állandó telepekhez kötött népekké gyökeresedtek és fejlődtek 5). 1) u. o. 2) U. o. 3) U. o. 4) U. o. 5) V. ö. Ritter Erdk. Die Tiefländer Asiens.

Next

/
Thumbnails
Contents