Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1857

16 „Tu mea curarum requies, tu nocte vei atra Lumen, et in solis tu mihi túrba locis!" Fölirat vala ez egy majki némabarát cellájának ajtaján. Mennyi bensőséget árulnak el e nagyfontosságú szavak! valóban megérdemlik, hogy tűzről pattant ifjaink tétel gyanánt vegyék át egy magánszorgalmi dolgozat alapeszméjéül! Igenis; azon édes öntudat, mely az ifju keblét oly szende önmegelégüléssel andalítja el megszokott magányában szerzett gazdag ismereteinek mindig növekvő birtokában, nem halad-e meg minden egyéb oly tünde örömet, minőt a szórakozottság perceiben élvez? — Szorgalom! oh te földi édenné varázsolhatod a magányt, melynek ölében a kegyes múzsák oly nyájasédesen ringatják a tudományok és szépmüvészetek fölkent bajnokait! Gyönyörűen festiBerzsenyink a magányt: „Égi csendesség fedező homálya Leng reád, o szent egyedülvalóság! S szívemet békés kebeledbe inti Maguszi vessződ. A világ lármás vigadó helyéről, Mint az elfáradt utazó, pihegve Térek ernyődhez, s fejemet lehajtom Lágy mohaidra. Itt fakad laurusz-koszorúja minden Bölcsnek." (Berzs. „Magányosság".) Tehát a bölcseséget nem a lármás világ zajában lehet föltalálni? — S a tanonc mindaddig, míg a magábaszállás nagy, de nem elsajátíthatlan mesterségét magáévá nem teszi, nem arathat, nem nyerhet lauruszkoszorút a tudományok mezején! — Hallod-e ezt, könnyelmű ifju? 0 hacsak éretted annyit fáradozó jó szüleidnek szégyenére s szomorúságára nem akarsz felnőni mint pöfeteg az erős tölgyek árnyékában: szeresd a magányt, hol a szorgalom óriási örömeredményei mennyei élvezettel árasztják el a munkakedvelök nyugodt kedélyzetét. Nem akarom azonban, o kedves ilju, hogy szüntelen dolgozó asztalodnál ülve, magadnak szórakozottságra épen semmi időt ne engedj; hisz ez nem lenne más, mint fölmagasztalni akarni a lelket, és megölni a testet. — Dolgaidat ha végezted, vagy azokban már nagyon is kifá-