Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1857

9 Sohasem lehet tökéletesen nyugodt, tehát boldog sem azon ifju. ki a külvilágnak akarván szüntelen tetszeni, többre becsüli a rosz társaknak tapsait, köztetszéseiknek nyilvánítását, mint nevelőinek lelki intelmeit s oktatóinak erényszabályait. — Egyed, egyike az egyház lelki nevelőinek, három sarkalatos kellékét jelöli ki a lelki csend és boldogságnak: a) hogy a nyomorúságokban és roszra csábító incselkedések ellen legyünk kitartók és győztesek; b) hogy ha mi jót cselekvénk, annál jobban alázzuk meg magunkat; és végre c) hogy egyedül a nem látható (lelki) dolgok után törekedjünk. — Diogenes kérdeztetvén: kik a halandók legnemesbjei ? „Akik — úgymond — a gazdagságot, dicsőséget, gyönyöröket és e mulandó életet megvetik; az ellenkezőket pedig, úgymint a szegénységet, mások gúnyait, a munkát és a halált dicsőén kiállani és mindezek fölött gyözödelmeskedni tudnak." — Mennyi komoly igazság egy pogány ajkairól! A keresztény tökéletesség szabályai ezen egyet igényelik csak tőled, o kedves ilju, hogy: „tenmagadat tagadd meg". Mindaddig, míg ezt nem tevéd, nem vagy méltó arra, hogy Isten fiának neveztessél; pedig, ha üdvezülni akarsz, kell, hogy annak hivassál, hisz' keresztény ifju vagy. A boldogulási vágyat pedig kiirtani szivedből semmi hatalom képes nem lehetne; ugyanis mindnyájan emberekül boldogságra vagyunk alkotva. De épen ez a lyd kő, melyben rendesen annyi tévedező ifju láb megbotlik! Boldogság! édesen kecsegtető hangja a nagy mindenség szellemi zeneöszletének, mely varázs erővel keresed meg a kebel legmélyebb zugait, erőt és ösztönt susogva a lobbadozó vágyak tömkelege fölött, hogy az elme, mely abban tévedez, mintegy önfeledten ragadtassék a bájsipszerü bűvös hang csábsuhamlata után. — Boldogság! te messziről fénylő temploma annyi sóvár kebelnek, mi vagy te a könnyelmű ifjúnak, hanemha egy csalóka délibáb az illatos virányok pillangójának, mely míg téged elérni óhajt s feléd röpködni vágyik, addig lenn, alant, a keüemédet özönlő virágok kéjleletében elszenderül, s mire fölébredne, hogy a legszebb színek felé röpüljön: azok már elenyésztek! A könnyelműség útjára áttévedt ifju mindenben inkább talál örömet, mindenben inkább otthonosnak érzi magát, csak abban nem, a mi épen boldogítaná s maradandó javát eszközölni képes lehetne. Azok az épületes és sarkalatos szent igazságok, melyek az istenigéjének hirdetése, valamint a keresztény tanítások rövid ideje alatt