24 óra, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-01 / 77. szám

2. OLDAL Hírek Menetrend Két héttel a Koszovón végig­söprő erőszakhullám után Pristinában szerdán bemutatták a soknemzetiségű társadalom megteremtését célzó koszovói rendezési terv végrehajtásának menetrendjét. A 120 oldalas dokumentumot Harri Holkeri, a koszovói ideiglenes ENSZ- igazgatás (UNMIK) vezetője és Bajram Rexhepi koszovói kormányfő tárta a nyilvánosság elé. MTi A pápa biztonsága A középfokú oktatás jelentősé­gét és emberközpontúságát emelte ki szokásos szerdai audienciáján II. János Pál pápa. Az agg, mozgásképtelen pápa - aki májusban tölti be 84. élet­évét - viszonylag jó állapotban jelent meg a hívek, a zarándo­kok és az érdeklődők előtt a Szent Péter téren, ahol számos húsvéti ünnepségen kell majd részt vennie a vasárnap kezdődő Nagyhéten. Joaquin Navarro- Valls vatikáni szóvivő a szer­tartást megelőzően arról nyilat­kozott, hogy nincs tudomásuk a pápa ellen irányuló közvetlen terroristafenyegetésről, mti Haider újra Ismét karintiai elöljáróvá választották meg szerdán Jörg Haidert, miután az ellenzéki szociáldemokrata párt (SPÖ) tartományi képviselői nem aka­dályozták meg a jobboldali­populista politikus újjáválasz- tását. Az ellenzéki szociál­demokraták képviselői nem vet­tek részt a voksolásban, mti Csecsen tettes A Moszkva-barát csecsen kor­mány épülete ellen 2002-ben végrehajtott merénylet feltétele­zett résztvevőjét vették őrizetbe Csecsenföldön. A 31 éves Abu- dard Adamov kedden a csecsen főváros, Groznij Leninről el­nevezett kerületében került a hatóságok fogságába, mti Segélyezés Németország kétoldalú alapon 320 millió euróval kívánja tá­mogatni Afganisztánt 2005 és 2008 között - közölte Gerhard Schröder szerdán Berlinben. A német kancellár kétnapos nem­zetközi Afganisztán-konferen- ciát nyitott meg, amelyen érté­kelik az afganisztáni demokrati­kus és újjáépítési folyamatot, valamint politikai és pénzügyi perspektívákat rögzítenek. Egy­behangzó sajtóértesülések sze­rint Afganisztán a következő hét évben 27,5 milliárd dollárra tartana igényt a nemzetközi közösség részéről, mti Soros ragasztója Ragasztóval és vízzel öntötték le szerdán Soros György ma­gyar származású amerikai milliárdost Kijevben, ahol egy emberi jogi fórumon vett részt. A terembe két ismeretlen fiatal rontott be, s az elnöki asztalt, ahol Soros is helyet foglalt, ragasztóval és vízzel locsolta le. „Soros, tűnj el Ukrajnából, neked itt nem terem babér!”- kiáltozták. Soros György a történtekre reagálva úgy vélte, hogy nem egyszerű incidensről volt szó, „valakik állnak e mö­gött”. MTI Rice vallani fog A 2001. szeptember 11-i terror- támadások körülményeit ki­vizsgáló független bizottság elfogadta a Fehér Háznak azt a feltételét, hogy Condoleezza Rice nemzetbiztonsági fő­tanácsadó lesz az egyetlen az elnök munkatársai közül, akit nyilvánosan, eskü alatt hallgat meg. A bizottság elnöke és al- elnöke kedden levélben tájé­koztatta a Fehér Házat, hogy nem tekinti precedensnek a fő­tanácsadó tanúvallomását, mti VILÁG TÜKÖR 2004. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK Nő az Amerika-ellenesség Meggyalázták a falludzsai merénylet áldozatait fotó: europress/epa Napjában történnek súlyos merényletek Irakban, ám a teg­napi események példa nélküliek. A német hírtelevízió tudósí­tása szerint Falludzsában az egyik megölt amerikai katona el­szenesedett holttestét végigvonszolták a városon. Falludzsa A terepjárók elleni támadás igen­csak fölborzolta az ideiglenes ellenőrző hatóság embereinek idegeit. A véres cselekményről ugyanis felvételek készültek, amelyeken jól látható, hogy az egyik halott katonát a földön hur­colják, a másikat - aki még az égő autó foglya - kővel dobálják meg. A képsorokon a roncsok körül táncoló helybelieket lehet ki­venni, akik kezükkel győzelmi je­let formálnak. Városukat éltetik, és Allahot, a mindenhatót. Egyi­kük megtiporja a megégett tete­met, és a fejét rugdossa. Egy to­vábbi áldozat civil ruhás, feltehe­tően külföldi: az operatőr éppen a haláltusáját rögzítette, amint ég a lába és a ruháját vér borítja. Szemtanúk szerint a két terepjáró különböző irányból érkezett a te­lepülés központjába, amikor a tá­madás bekövetkezett. Összesen négyen vesztették életüket. A Bagdadtól mintegy ötven ki­lométerre fekvő Falludzsa az Amerika-ellenesség egyik felleg­vára. Lakosai rendszeresen tá­madnak katonai konvojokra, rob­bantanak fel időzített bombákat, páncélököllel és kézi fegyverek­kel nyitnak tüzet az „ellenségre”. Egy másik tegnapi eset során al-Anbar tartományban pokolgép robbant öt katona halálát okozva, ám nemzetiségük egyelőre tisztá­zatlan. Ez a térség a Szaddám Húszéin volt diktátor hívei által sűrűn lakott úgynevezett „szun­nita háromszög”, egy év alatt gyakran intéztek itt támadásokat az amerikaiak ellen. Az iraki há­ború kezdete óta egyébként több mint négyszáz katona vesztette életét a harcokban. Közben gyorsított tanfolyamon képzik a leendő iraki hadsereg majdani parancsnokait. Mintegy ötven iraki katonatiszt, köztük a megbuktatott diktátor feloszlatott hadseregének két volt tábornoka érkezett kiképzésre az Egyesült Államokba. toronyi attila 30 KAP A CSATLAKOZÁSIG ___ M ég három év A nyugat-európaiak többségének az Európai Unió egy hatal­mas, belső határok nélküli teret jelent, az Unióhoz május el­sején csatlakozó államok polgárainak azonban még három­négy évet várniuk kell a szabad utazásra. schengeni övezetnek, míg a nem EU-tag Norvégia és Izland igen. A belső határok megszűnésé­vel a biztonság érdekében nagy hangsúlyt kellett fektetni a külső határok védelmére. Ekképp ak­tuálissá vált a rendőri, vámható­sági és igazságszolgáltatási szer­vek közötti együttműködés, ezt pedig nagyban elősegítette a Schengeni Információs Rendszer (SIS), amely lehetővé tette kere­sett személyek adatainak cseréjét a nemzeti hatóságok között. Az Európai Bizottság szerint azon­ban ez a rendszer a 25 tagúra bő­vülő EU-ban már nem tud olyan hatékonyan működni, ezért szak­értők két éve dolgoznak egy SIS II. nevű információs rendszeren, amely várhatóan csak 2007-re lesz kész. ■ ÁLLÁSPONT SZERI ÁRPÁD Hátralék: csak sok legyen Nem tudom, sok-e vagy kevés 1,1 milliárdnyi adósságállo­mány egy mamutszervezet esetében. Egyáltalán nem lepőd­nék meg azon, ha egy hozzáértő szakember logikus érvekkel kimutatná: ez a hátralék az Országos Rendőr-főkapitányság te­rületi, szervezeti kiterjedtségét, távlati lehetőségeit, a várható állami közbenjárást tekintve nem számít gigantikusnak. Mert amúgy ez a szerv - hatóság! - „sáros” ennyi pénzzel, benne 825 millió be nem fizetett társadalombiztosítási járulékkal. Van-e ebben, mármint az eladósodásban valami meglepő? Nincs. Amilyen egyszerű a kérdés, ugyanolyan egyszerű a vá­lasz is: nincs. Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be (már amennyiben az ORFK tartozása fehér asztal melletti, há­lás vitatéma baráti körünkben): nem azon lepődnénk meg, de őszintén, ha a hírek arról szólnának, hogy a rendőrséggel szemben már évtizedek óta egy fillér követelése sincs az ál­lamnak? Nem azon lepődnénk meg, de őszintén, ha kiderül­ne: ez a szervezet mindig kínosan ügyelt a fizetési határidő betartására, s ha már magát a rend őrének nevezi, számára kiváltképp becsületbeli ügy, bensőből fakadó erkölcsi köve­telmény mindenféle köztartozás azonnali kiegyenlítése? Persze könnyű lenne egy hír ürügyén az amúgy is állandó gondokkal küszködő rendőrségen elverni a port. Bezzeg az egyszerű adóalanyok mennyire ráfizetnek, ha nem fizetnek. Ez utóbbi megállapítás ráadásul igaz is, mint ahogyan az is: néhány tíz- vagy százezer forintos hátralék életveszélyes, mármint az adós számára, több száz milliós kinnlevőség ese­tén viszont a hitelezőnek kell attól tartania, hogy nem látja viszont a pénzét. De az dobja a rendőrségre az első követ, akinek nincs, nem volt és reményei szerint nem is lesz köz­tartozása. S ha még ezek után is dobja, azért jobb, ha számol azzal: a hivatalos „személy” ellen elkövetett erőszak önmagá­ban is súlyos bűntett... EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 BERKI IMRE Volt egy bolondos nap Örülnék, ha a munkatársaim ma reggel azzal fogadnának, hogy menjek be a főnökömhöz és vegyem át a fizetésemelé­semről szóló papírt. Arra gondolnék, hogy lám-lám, mégis­csak érdemes volt minden erőmet a munkába fektetni, a gür­cölésnek meglett az eredménye. Észrevette, hogy jól dolgo­zom, és most anyagiakkal is kifejezi elismerését. Az meg kü­lönösen jólesnék, ha a kollégáim sejtelmes mosollyal közöl­nék velem a jó hírt, mert ezzel azt is jeleznék, hogy érdemes­nek tartanak az elismerésre. Minden jóleső érzés ellenére azonban ma mégsem mennék be a főnökhöz. Nem dőlnék be a hírnek. Még akkor sem, ha tudom, ma áp­rilis elseje van, a bolondozások napja. Ma megengedett a sze­líd humorú ugratás, és akit célba vettek, annak tilos megsér­tődnie. A történet kis naivitással egyébként is hihető: sokat dolgozom, és tényleg éppen itt az ideje annak, hogy ezt a fő­nököm is észrevegye. Persze éppen e hitelességre alapoznak azok, akik egy jót akarnak mosolyogni rajtam. Évekkel ez­előtt még belementem volna a játékba, sejtve, hogy a kollé­gáim csak ugratnak. Magam is kuncogtam volna jóhiszemű­ségemen, a főnököm meglepett arcán, és megfigyelem, veszi- e a lapot. Mikor esik le neki a húszfilléres, hogy ma van a bo­londozás napja, és mindössze egy jópofa ugratásról van szó. Azt hiszem, mindketten jót nevettünk volna az egészen. Ma már nem biztos, hogy a kollégák eszébe jutna ilyesmi. Lehet, hogy én sem venném jó néven az ugratást. Talán a fő­nöknek sem esnék le a húszfillérese. Úgy tetszik, a bolondo­zások, ugratások napja hosszú évtizedek után lassan feledés­be merül, és szegényebbek lettünk egy jóízű nevetéssel, emlékezetes sztorival. Ma már képtelenek vagyunk az életet némi humorral szemlélni, nevetni legfeljebb csak mások szerencsétlenségén tudunk. Ma a bolondozások-ugratások napja van. Vagy csak volt. EGYETÉRTEK: 06-90>330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Haladék a megegyezésre A ciprusi törökök félnek a görög inváziótól Éjfélkor lejárt az ENSZ által meghatározott határidő a Ciprus egyesítéséről szóló tárgyalássorozat befejezésére. Az esti órák­ban a görög fél kevés esélyt látott a megegyezésre. Bürgenstock A görög és a török ciprióták, vala­mint a görög és a török kormány képviselői szünet nélkül folytat­ták tárgyalásaikat a svájci kisvá­rosban, eredményt azonban nem értek el. Egyetértés híján Kofi Annan ENSZ-főtitkár veszi kezé­be a döntést, és a rendezéssel kapcsolatos előterjesztését április 20-án mindkét országrészben népszavazásra bocsátják. Ankara a jelenlegi rendezési tervezet fenntartásában érdekelt. Eszerint a törökök lakta területek a sziget 29 százalékát foglalnák el. Tegnap a görög ciprióták egy utolsó - sikertelen - kísérletet tet­tek ennek az arányszámnak 25 százalékra való csökkentésére, mégpedig úgy, hogy a sziget északkeleti nyúlványán, a Karpasz-félszigeten létesítsenek görög enklávét. Ciprus május 1-jén esedékes EU-csatlakozása szempontjából mindez azért jelent problémát, mert török közössége - a török kormány támogatásával - arra tartana igényt, hogy a szigetor­szág kapjon állandó mentességet az uniós jognak a személyek és a tőke szabad áramlására vonatko­zó rendelkezései alól. Attól tarta­nak ugyanis, hogy ellenkező eset­ben a görögök beáramlanának a jelenleg török megszállás alatt ál­ló, gazdaságilag jóval elmaradot­tabb északkeleti országrészbe, és felvásárolnák az ottani földeket. Abrüsszeli bizottság jogi szol­gálata megvizsgálta a lehetősége­ket abból a szempontból, hogyan lehetne olyan, átmeneti időre szóló rendelkezéseket elfogadni, amelyeket nem kellene minden tagállamnak külön-külön megerő­sítenie. Az Unió beleegyezne ab­ba, hogy az újraegyesítésről szóló megállapodásnak legyenek olyan pontjai is, amelyek mentesülné­nek az alapszerződésnek bizo­nyos szabályozásai alól; végleges kivételeket azonban nem tudna elfogadni - közölte Romano Prodi. Az Európai Bizottság elnöke sze­rint meghatározott időre szóló mentességek esetén viszont szük­ségtelen, hogy ezeket a kibővülő EU 25 tagországa jóváhagyja. ■ Tavaszi fesztivál Ritkán hallható klasszikus és kortárs művek BÉcs Világhírű szólisták, szimfoni­kus zenekarok adják egy­másnak a bécsi Konzerthaus kilincsét a május elejéig tartó Bécsi Tavaszi Fesztivál kere­tében. A hetvenhárom előadásból álló programsorozat középpontjában két zeneszerző, Antonin Dvorak és Leos Janacek munkássága áll. Dvorak halálának századik, Janacek születésének 150. év­fordulója alkalmából műsorra tűzték Dvorak szimfóniáit, egy válogatást a Szláv táncokból, valamint ritkán hallható operá­ját, a Dimitrijt is. Janacek Intim levelek című vonósnégyese vagy a Duna című szimfonikus költe­ménye vörös fonalként szövi át a fesztivál teljes programját. A Bécsi Szimfonikusok mellett Birmingham városának Sym­phony Orchestrája és az Osztrák-Magyar Haydn-fil- harmonikusok mellett olyan vi­lághírű énekesek, szólisták ven­dégszerepeinek Bécsben, mint Thomas Quasthoff, a finn szop­rán Soile Isokoski vagy a zongo­ravirtuóz Mitsuko Uchida és Tzimon Barto. Klasszikus és kortárs darabok, dzsessz és world music egyaránt szerepel a programban. A kortárs zenét a többi között a Klang- forum Wien és a francia Trio Metamkine képviseli, a produk­ciók három egymást követő es­tén hallhatók. A programot több dzsessz- és world-projekt is ki­egészíti Dianne Reeves, Kenny Barron és Jacky Terrasson elő­adásában. COMPRESS ________BrOsszkl C seh és magyar politikusok 2006- ra remélik a belső határok teljes megszüntetését. Az új szabadság elnyerése HQ nem jelentéktelen ese- * mény azon országok n&i számára, amelyek négy évtizedet töltöttek a vas­függöny mögött. Az Eu­rópai Bizottság szakértői azonban visszafogottan nyilat­koznak. A tíz csatlakozó országnak, Lengyelországnak, Magyaror­szágnak, Csehországnak, Szlová­kiának, Szlovéniának, Litvániá­nak, Lettországnak, Észtország­nak, Ciprusnak és Máltának azonban addig még várnia kell. A személyek szabad moz- nE gása olyan alapvető sza- jj&K badság, amelyet belefog- 3g§ ■ laltak a csatlakozási szer­j ződésekbe is. A belső határok teljes eltörlése azonban még Nyugat- Európában is csak a leg­utóbbi idők fejleménye volt, a tagállamok egy része ugyanis nehezen mondott le a nemzeti szuverenitás ezen részéről. Nagy- Britannia és Írország nem tagja a

Next

/
Thumbnails
Contents