Dolgozók Lapja, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-01 / 51. szám

1986. március 1. AZ MSZMP KOMAROM MEGYEI BIZOTTSÁGA XLI. évi., 51. szám SZOMBAT ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA Ara: 2,20 forint Az SZKP kongresszusának negyedik napján Élesen bíráló hangvétel, alkotó vita Kádár János és Mihail Gorbacsov taláikozófa — Lázár György beszéde liljanovszkban Moszkvában, a Kreml kongresszusi palotájában pénte­ken folytatta tanácskozását a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVII. kongresszusa. Mint ismeretes, a kong­resszus első napján úgy döntöttek, hogy az első három na­pirendi pontról (az SZKP KB beszámolója és a párt fel­adatai, az SZKP /programjának új szövegezése és az SZKP szervezeti szabályzatának módosítása) nem tartanak külön előadói beszédeket, hanem azok lényegét belefoglal­ják az SZKP Központi Bizottságának politikai beszámoló­Mihaíl Gorbacsov február jába, amelyet a KB főtitkára, 25-én terjesztett elő A pénteki napon az első felszólaló Viktor Csebrikov, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának itagja, az Al- lambiztonsági Bizottság el­nöke volt. A Szovjetunió Állambiztonsági Bizottsá­ga, amely 1954-ben alakult, a szovjet társadalmat hiva­tott megvédeni a külföldi hírszerző szolgálatok, kü­lönböző külföldi szovjetel­lenes központok és egyéb el­lenséges elemek aknamun­kájával szemben. Mint emlékezetes, az SZKP KB politikai beszá­molójában kemény bírálat hangzott el a közép-ázsiai Kirgizia pártvezetése címé­re. Abszamat Maszalijev, a Kirgiz KP KB első titkára péntek délelőtti felszólalá­sában töl jesen jogosnak is­merte el a kritikát. Rámu­tatott, hogy a köztársasági párt központi bizottságának hibájából minimálisra zsu­gorodott a helyi pártszer­vek szerepe, hibákat követ­tek el a káderpolitikában, megsértették a kollektív ve­zetés elveit. Az elkövetett hibákból levontuk a megfe­lelő tanulságokat — mond­ta Abszamat Maszalijev. Az uráli Udmurtijában van az IZS márkájú gép­kocsikat gyártó hatalmas termelési egyesülés, amely­nek pártititkára, Jurij Lobov elsősorban új típusok gyár­tása szükségességének szentelte felszólalását. Az üzem rekonstrukciójával kapcsolatos huzavonát ugyanúgy bírálattal illette, mint az egyik új típus céljára kidolgozott motort, amely „nem tartozik a legjobbak közé”. Bírálta a kooperáci­ós hibákat, amelyek lassít­ják az új típusokra való áttérést. Szibériának, ennek a zord éghajlatú, de természeti erőforrásokban hallatlanul gazdag vidéknek a problé­máit tárttá a kongressszus elé Szergej Manyakin, az omszki területi pártbizott­ság első titkára. Rámuta­tott a Szibéria „hasznosítá­sa” és „élettel való meg­töltése” közötti különbség­re, arra. hogy az utóbbi fel­adatat kelti, mégpedig na­gyon ésszerűen és körülte­kintően megoldani. Szibé­ria „megfiatalodásával” egyébként sajátos tenniva­lók is jelentkeznek Omszk lakosságának átlagéletkora jelenleg 31 év. Név szerinti bírálatot ka­pott a péntek délelőtti ülé­sen a közlekedésügyi mi­niszter első helyettese. „Milyen felelősség ez az ön­re bízott ügyért, Bevzenko elvtárs?” — kérdezte a vi­tában felszólaló Alekszandr Szuharov, az egyik moszk­vai metróépítő brigád ve­zetője, felidézve, hogy mi­közben az új öltéves terv­időszakban 40 százalékkal több munkát kell elvégez­niük a szovjet főváros met­róépítőinek, a programok egyharmadához még mindig hiányzanak a tervek és a költsiégvetések. Szovjet—Örményország vi­rágzáséról, a köztársaságok közötti együttműködés üd­vös hatásáról beszélt fel­szólalásában Karen Gye- mircsjan, az örmény KP Központi Bizottságának el­ső titkára, öt Viktor Misin, a Komszomol Központi Bi­zottságának első titkára kö­vette a szónoki emelvényen. Rámutatott, hogy a szovjet fiatalok méltó módon ki­veszik részüket az ország társadalmi és gazdasági fej­lesztéséből, a vezető ipar­ágak fellendítéséből, a tech­nikai felújításból, de a Komszomol munkastílusán javítani kell. Emellett sok a nevelési gond, az ifjúság szabadidejének ésszerű és hasznos eltöltésével kapcso­latos probléma. Az élesen bíráló hangvé­tel folytatódott a szovjet kulturális miniszter felszó­lalásában. Pjotr Gyemicsev, aki egyben póttagja az SZKP KB Politikai Bizott­ságának, kifakadt azok el­len a pénzügyi és tervező szervek ellen, amelyek a leg­utóbbi időkig a gazdaság­ra nehezedő nem jövedel­mező terhet láttak a kultu­rális építő munkában. Ma- gartartásuk következtében az elmúlt öt évben vissza­esett a kulturális beruházá­sok üteme. Gyemicsev mi­niszter elmondta, hogy a Szovjetunióban jelenleg 622 sizínház működik, ez keve­sebb a háború előtti szám­nál. A miniszter ugyanakkor jelezte, hogy az országban immár meglehetősen sok olyan művészeti alkotás születik, amelyek az új­típusú kezdeményező szel­lemet mutatják be, segítik az előrehaladást fékező té­nyezők felszámolását. Szemjon Grosszu, a Mold­vai KP KB első titkára a köztársaság ötéves tervé­nek teljesítését elemezve szóvá tette, hogy a részleges elmaradás egyes pártszerve­zeték formális munkastílu­sára, a döntési bátorság hi­ányára vezethető vissza, ami különösen az intenzív gaz­dálkodásra való áttérésben Okoz következetlenséget. Egy üzbegisztáni bentla­kásos iskola igazgatónője, Marjam. Jakubova szólalt fel ezután. Ez a hatgyermekes idős asszony, aki három és (Folytatás a 2. oldalon) Március 20-ra összehívták az Országgyűlést flz Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Taná­csa pénteken ülést tartott. Az al­kotmány 22. paragrafusának (2) bek. alapján március 20-án, csü­törtökön 10 órára összehívta az Országgyűlést. A Minisztertanács indítványozza, hogy az Országgyűlés tűzze az ülésszak napirendjére az illetékek­ről, továbbá a sajtóról szóló tör­vényjavaslatokat, valamint a beszá­molót az építő- és építőanyagipari helyzetről. Az Elnöki Tanács, a kormány előtepjeszHése 'alapjján, módosította a társadalombiztosításról szóló tör­vény egyes rendelkezéseit. Az új jogszabály szigorítja az üzemi bal­eset megállapításának feltételeit. Nem tekinthető a jövőben üzemi­nek az olyan baleset, amely a sé­rült ittassága folytán, vagy a mun­kahelyi feladathoz nem tartozó, en­gedély nélkül végzett munka során következik be. A testület a szabálysértési felelős- ségrevonás gyorsítása és hatéko­nyabbá tétele céljából módosította a szabálysértésekről szóló törvény eljárási szabályait, s felemelte né­hány — a társadalomra fokozottan veszélyes — szabálysértés esetén kiszabható pénzbírság felső határát. Az Elnöki Tanács a továbbiakban személyi kérdésben határozott, bí­rákat mentett fel és választott meg. Országgyűlési tisztségviselők tanácskozása Pénteken az Országházban tanácskoztak az Országgyű­lés tisztségviselői, a parla­menti bizottságok elnökei, a ' fővárosi és a megyei képvi­selőcsoportok vezetői. Sarlós István, az Ország- gyűlés elnöke ismertette a tavaszi ülésszak előkészíté­sével kapcsolatos teendőket. Hetényi István pénzügymi­niszter az illetékekről, Pet- rik Ferenc igazságügymi- niszter-helyettes a sajtóról szóló törvényjavaslat főbb elveit vázolta fel, Somogyi ( László építésügyi és város- fejlesztési miniszter az épí­tő- és építőanyagipar hely­zetéről adott tájékoztatást. A munkagépeket helyben javítják M egyeszerte hó borítja a határt. Ilyenkor lelassul a mezőgaz­daság vérkeringése, de szó sincs arról, hogy az em­berek és gépek pihenné­nek. A Tárkányi Egyetértés Tsz-ben most fejezték, be 715 hektár őszi búza fej­trágyázását és a rét-lege­lő-, valamint a lucernaterü­letekre is kikerült a táp­anyag. Ennek a munkának kedvez az idő, a hótakaró erős, de nem vastag, Ha még néhány napig így tartja magát a tél, akkor a kukorica ősszel megkez­dett alaptrágyázását is folytatják. A tavaszi vetésűek mag­jai már a közös gazdaság raktáraiban vannak. Jelen­leg a borsó és kukorica próbacsíráztatását végzik. A legfontosabb erőgépek felkészítését a szövetkezel! az IKR-nél megcsináltatta, a helyi gépműhelyben pe­dig a munkagépeket újít­ják fel. A baromfitelep bővítése — 17 ezer férőhelyes baté- ria kialakítása — és a te­lep korszerűsítése az első félév feladata. A kétmil­lió forintba kerülő festő­műhelyt az év. végére ké­szítik el. A beruházásokat a téesz saját erejéből old­ja meg, ami bizonyítja, hogy tavaly is jól gazdál­kodtak. S hogy mit hoz az idei év? Jósolgatni nehéz, de úgy tartják Tárkányban ha szorgalmasan, becsület­tel dolgoznak 1986-ban is, öregbíthvítik szövetkezetük jó hírét. — P. J. — Havasi Ferenc a szovjet pártkongresszusról Pénteken, a Budapest Kongresszusi Központban megtartotta zár- számadó közgyűlését a főváros egyik közismert mezőgazdasági nagyüzeme, a Sasad Termelőszövetkezet. Részt vett és felszólalt a tanácskozáson Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A vezetőség beszámolóját Czin- ezok György, a szövetkezet elnöke terjesztette a tagság elé. A vezetőség beszámolója után Havasi Ferenc emel­kedett szólásra. Felszólalása bevezető részében meleg sza­vakkal gratulált a termelő- szövetkezet tagságának a ki­emelkedő eredményekhez. Ezt követően napjaink nagy fontosságú eseményéről, az SZKP-nak a hazai és a vi­lágközvéleményt egyaránt foglalkoztató XXVII. kong­resszusáról szólott. — Mi, magyarok — mon­dotta többek között — igen élénk érdeklődéssel és nagy rokonszenvvel kísérjük en­nek a kongresszusnak min­den mozzanatát. Az eddigi tapasztalatokat összegezve máris kimondhatjuk, hogy véleményünk szerint most nem egy szokásos, ötéven­ként összeülő kongresszus tanácskozik Moszkvában ; a XXVII. kongresszus minden bizonnyal a kiemelkedő és a történelmi jelentőségű jel­zőit vívja ki magának. Ál­lásfoglalásai szintén nem öt évre szólnak. A harmadik évezredbe is átvezetik a munkásmozgalmat. — A XXVII. kongresszus vállalta annak a stratégiá­nak a kimunkálását, amely­nek eredményeként a Szov­jetunióban a szocializmus építése új, intenzív fejlődési pályára kerül. Ezért is hang­súlyozza, hogy a mostani korszak a társadalom minő­ségi átalakításának korsza­ka lesz, s az átalakulás köz­pontjában a társadalmi-gaz­dasági haladás felgyorsítása áll. A gazdasági előrehaladás élénkítése nem mennyiségi, hanem hatékonysági ele­mekre épül, és a gazdaságon túl kiterjed a társadalmi élet szinte valamennyi terü­letére. Növeli a kongresszus poli­tikai jelentőségét, hogy az elért történelmi eredmények láttán érzett jogos büszkesé­get párosítja azzal az eltö­kéltséggel, hogy folytatják mindazt, ami bevált és jó, amit nem haladott túl az idő, és szakítanak mindaz­zal, ami elavult. Így ez a kongresszus a jövő feladatai­ra összpontosítja a Szovjet­unió valamennyi erejét. E nagy horderejű kérdések valamennyi szocialista or­szág sorskérdései közé tar­toznak, s megválaszolásuk aligha képzelhető el a Szov­jetunió tapasztalatainak gya­korlati összegezése nélkül. A XXVII. kongresszus nagy küldetést teljesít e stratégia kimunkálásának vállalásá­val, s nemcsak a szocialista országok, hanem az egész nemzetközi kommunista mozgalom szempontjából is. Az MSZMP XIII. kong­resszusán hozott határozatok végrehajtásához nagy segít­séget nyújt az SZKP XXVII. kongresszusa. Ennek tudatá­ban sikeres tanácskozást, eredményes végrehajtást kí­vánunk szovjet elvtársaánk- nak és barátainknak — fe­jezte be beszédét Havasi Fe­renc.

Next

/
Thumbnails
Contents