Dolgozók Lapja, 1978. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK doimóKám 1978. Január L, XXXI. évf. I. sas. vasárnap az MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPfA Ara: 1 forint Boldog új évet minden kedves olvasónknak! \ ^--------------1J B OLDOG, BÉKÉS rr U] ESZTENDŐT! A Z ű'i év küszöbét át­lépve, megyénk la­kossága a becsü­letesen végzett munkából ' fakadó jóleső érzéssel te­kinthet vissza az 1977. esztendőre. A visszapil­lantás, a mérlegkészítés, a tervek és megvalósításuk összevetése megerősíti, hogy a mögöttünk hagyott esztendő — a gondok és nehézségek ellenére — eredményes volt. Terveink, elképzeléseink — összessé­gében — megvalósultak. Munkánk legfontosabb eredménye, hogy a nép­gazdaság fejlődése fel­gyorsult, a tervezettet meg­haladóan emelkedett a termelés és a nemzeti jö­vedelem. Teljesültek az életszínvonal emelésének társadalmi, politikai cél­jai. Megyénk gazdasaga az elmúlt évben alapvetően az MSZMP XI. kongresz- szusa határozatainak, va­lamint a megye középtávú tervében és a cselekvési programban meghatáro­zott irányoknak megfele­lően fejlődött. Javult a gazdasági egységek mun­kájának hatékonysága, a korábbinál jobban érvé­nyesültek a gazdaságpo­litikai munka minőségi követelményei. Elismeréssel kell szólni azokról o .tudatos erőfeszí­tésekről. amelyeket a munkahelyi kollektívák, szocialista brigádok a terv­feladatok megvalósítása érdekében kifejtettek. Szép példáját adták olyan em­beri értékeknek, mint a fegyelem, a felelősség, az áldozatvállalás, a folya­matos termelésben való részvétel, a meglévő esz­közrendszerek hatéko­nyabb működtetése, a tu­dományos-technikai hala­dás eredményeinek alkal­mazási készsége. M egyénk gazdasági fejlődése, az ipád, az építőipari és a mezőgazdasági termelés tervezettnél gyorsabb nö­vekedése, a közlekedés ie'- jesítményei, a különböző szolgáltatások, a kiegyen­súlyozott áruellátás embe­ri erőfeszítéseket, a mun­katerületért való felelős­ségtudatot tükröznek. Egy­ben ráirányítják a figyel­met arra, hogy megyénk dolgozói: munkások, pa­rasztok, értelmiségiek, az egészségügyben, a közle­kedésben, a szolgáltató­ágazatokban, hivatalok­ban, intézményekben mun­kálkodók hozzáértéssel, növekvő szorgalommal és szocialista elkötelezettség­gel végezték munkájukat, s helytállásukkal szolgál­ták hazánk gyarapodását, Jóleső tudat, s gybkor- lati tapasztalat, hogy me­gyénk lakossága tud és akar is népgazdasági mé­retekben gondolkodni. A napi feladatok javuló el­látása mellett üzemekben, termelő kollektívákban fog­lalkoznak a gazdasági fejlesztés kéioeseiye!, a technikai színvonal növe­lésével is. Saját tevékeny­ségük megítélésénél \ a nemzetközi mércét is al­kalmazzák. Tiszteletremél- tóak azok az erőfeszíté­sek, amelyek az eocén­program következetes megvalósítására, a terv­szerű — több esetben a termeléssel párhuzamosan végzett — rekonstrukciók megvalósítására: az ipar­szerű termelési rendsze­rek kiterjesztésére: a gaz­dasági hatékonyság tar­tós elemeinek javítására irányulnak. K omárom megye 1977. évi gazdasá­gi eredményei, a megye szellemi életének fejlődése igazolja, hogy szűkebb hazánkban ered­ményesen tevékenykedtek a politikai és az állami szervek, a tömegszerveze­tek és mozgalmak is. So­kan voltak és vannak, akik szabad idejükből áldozva, társadalmi cktívaként já­rultak hozzá az emberekről való gondoskodás, az anyagi, egészségügyi, szo­ciális és művelődési igé­nyek magasabb színvona­lú kielégítéséhez. Vala­mennyiük együttes mun­kája alapján gyarapodha­tott csak megyénk lakos­sága anyagiakban és szei- lemiekben egyaránt. A jövő év feladatai meg­alapozottak. reálisak, a társadalom további szo­cialista fejlődését szolgál­ják, s nem csekély erőfe­szítést kívánnak meg. A tervek teljesítéséhez adot­tak a megye természeti, földrajzi tényezői. A kö­vetkező esztendő fő tenni­valója az ötödik ötéves terv 1978-ra meghatáro­zott céljainak következe­tes megvalósítása. Mun­kánk középpontjában a társadalmi termelés haté­konyságának növelése és az egyensúlyi helyzet ja­vítása áll. Alapvető fel­adatunk a termelési szer­kezet további korszerűsí­tése, a műszaki színvonal emelése, a beruházások tervszerű megvalósítása. A hatékonyság fokozása ér­dekében ésszerűen és ta­karékosan kell gazdálkod­ni. A költség s!: csökken­tése és a minőség javítá­sa mellett biztosítanunk keil, hogy exportszerződé­si kötelességeinket időben teljesítsük. A vállalati üzem- és munkaszervezés középpontjában 1978-ban is az élőmunka termelé­kenységének növelése, a belső tartalékok feltárása és kiaknázása áll. A meglévő problé­mák leküzdésére, az ellentmondások feloldására jó elképzelé­sek. reális elgondolások, konkrét tervek vannak. Olyan légkörben dolgoz­hat megyénk lakossága, amelyben biztosított a nyu­godt aJkotás, hiszen ez a légkör sikeres munkánk alapja. Ez teszi lehetővé, hogy a nagy feladatokra is megfelelően felkészül­jünk és megfeleljünk. S ez újabb lendületre, áldo­zatvállalásra serkenti me­gyénk lakosságát. Gozdaságunk 1978. évi fejlődése lehetőséget te­remt életszinvonalpoliti- kai célkitűzéseink meg­valósítására. 1978-ban to­vább javulnak megyénk­ben az élet- és munkakö­rülmények. Felépül 3200- 3300 lakás, közel 300-zal nő az óvodai férőhelyek száma. Valamennyiünk é - deke, hogy 1978-ban meg­valósuljanak a középtávú tervben előirányzott la­kás-, egészségügyi-, kul­turális- es kommunális fej­lesztések. A népgazdasági terv­ben meghatározot­taknak megfelelő­en az egy főre jutó reál- jövedelem 3-3,2 százalék­kal, a reálbér pedig 2,8- 3 százalékkal növekszik. Az előttünk álló időszak alapkövetelménye, hogy a jövedelmek legyenek össz­hangban a végzett munka mennyiségével és minősé­gével. Az erkölcsi és anya­gi ösztönzők helyes alkal­mazásával elő kell segite ni, hogy gazdasági tarta­lékaink felszínre kerülje­nek, szilárduljon a mun­kamorál, még jobban ki* bontakozhassék a dolgoz« kollektívák kezdeményezé­se. Eredményeink mögött az egyének és a kollektí­vák munkája és növekvő felelőssége, egyéni és kol­lektív erőfeszítés húzódik meg. A jövő év feladatai­nak megvalósítása növek, vő aktivitást, példamuta­tást, önzetlen magatar* tást, áldozatkész munkát igényel. Megköveteli, hogy a politikai és a gazdasági munkában mind jobban kibontakozzék az alkotó- szemlélet és magatartás, Ügy kell élnünk és dol­goznunk '978-ban is, hogy örülhessünk a jó! végzett munkának, s büszkék le hessünk eredményeinkre. Amikor az új esztendő első napján szeretettel és tisztelettel köszöntjük me­gyénk lakosságát egyben kérjük is, hogy felelősség- teljes feladatainkat is­merve, azok maradéktalan teljesítésére törekedve lépjünk előbbre a közös­ségi életforma sokoldalú kialakításában, a szocia­lista eszmék elmélyítésé­ben. Ki-ki a maga terüle­tén és a közéletben is, el­kötelezettséggel végezze a rábízott feladatokat, hogy ezáltal tartalmasabb, gaz­dagabb legyen a dolgozó emberek élete. K ívánunk megyénk valamennyi lakó­jának eredményei ben gazdag új esztendőt, sikereket, békés, dolgos hétköznapokat és nyugodt, örömteli ünnepeket. Az MSZMP Komárom megyei Bizottsága és Komárom megye Tanacsa TATA NAPRÓL NAPRA VÁLTOZÓ ARCA: EGYÜTT A VAR, A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS AZ ŰJ ORVOSI RENDELŐ A 18. sz. Volán kollektívája folytatja a versenyt, az 1978. évi feladatok teljesítésére A megye legnagyobb köz­lekedési vállalatának, a 18 >;z. Volánnak kollektívája is csatlakozott az 1978. évi terv teljesítésére kibontakozó mun­kaversenyhez. A vállalat 142 szocialista brigádja elhatároz­ta, hogy munká’uk színvona­lának további emelésével tel­jesítik 1978. évi feladataikat. Elhatározásukkal a vállalat valamennyi dolgozója egyet­értett. A vállalati felajánlást, a szocialista brigádvezetők ál­lásfoglalása előzte meg. A brigádvezetők tanácskozása sorra vette a munkának mindazon területeit, amelyen 1978-ban további haladást kell elérniük. így például hangsúlyozták, hogy vállalják a tehergépkocsik kihasználá­sának 10 százalékos javítá­sát. A műszaki brigádok ezt a célt a javító, karbantartó munka színvonalának emelé­sével segítik elérni. a forgal­mi brigádok pedig kímélő üzemeltetési módok gyakorla­ti megvalósításával. A ver- senymozgalom kiemelt fel­adata a munkavégzés bizton­ságának, a munkavédelmi és a forgalombiztonsági helyzet folyamatos javítása. El kell érni..-hogy a ..veszélyforrások feltárásával és megszűnteté­sével az üzemi balesetek szá­ma 10, a közúti bal esetek szá­ma 15 százalékkal csökken­jen A vállalat dolgozói elhatá­rozták, hogy a jövőben még tervszerűbben gazdálkodnak az élőmunkávfil és az eszkö­zökkel. Fokozzák a társadal­mi tulajdon védelmét, a mind nagyobb értékű vagyontár­gyak megóvását. A munka­verseny résztvevői segítik a munka- és üzemszervezési tevékenységet és bekapcsor lódnak az ú'ító mozgalomba, gyarapítják általános szak­mai és politikai ismereteikét. Fejlesztik, s színvonalasabbá teszik a tömegközlekedést A Volán 18. sz. Vállalatá­nak valamennyi üzemegysége törés nélkül folytatja a mun­kaversenyt, az 1978. évi tervek teljesítésére, további sikerek elérésére. Export, terven felül A Jászberényi Hűtőgépgyár főbb termékei a hazánkban és külföldön egyaránt közismert háztartási és kereskedelmi hűtőszekrények, szóda- és habszifonok, radiátorok, jármű- vízhűtők. A gyár — az eddigi felmérések szerint — idei tőkés export tervét mintegy 110 százalékra teljesíti. Képűn- jJSüss szalagos szerelik s közismert Lehel hűtőszekrényeket.'

Next

/
Thumbnails
Contents