Dolgozók Lapja, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-01 / 1. szám

1972. január 1. SZOMBAT KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. évf. 1. sz. Ara: 1 Forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK 1 \ békés ndőt! A megyei pártbizottság üdvözletej Komárom megye lakosságának Űj esztendőt köszöntüük, tele reménnyel, jogos bi­zakodással. A régire visszatekintve azt mondhatjuk, hogy sok maradandó sikerben volt része Komárom, me­gye népének. Űj létesítmények, épületek sora, családi otthonok százai, termelékenyebb munka az iparban, jó terméseredmények a mezpgazdaságban — mindez a tavalyi év gyümölcse. Mujikások, parasztok, értelmisé­giek és alkalmazottak tízezreinek összefogása, céltuda­tos munkája nyomán megyénk ma sokkal gazdagabb, mint egy esztendővel ezelőtt volt. Az ötéves terv első esztendeje jól indult, szilárd alapot teremtettünk a kö­vetkező évek terveinek végrehajtásához, az életszínvo­nal növekvő ütemű fejlesztéséhez. Jelentős szerepet vállaltak ebben a pártalapszervezetek, a kommunisták, az állami, gazdasági, társadalmi szervezetek vezetői, aktivistái, akiknek ez alkalommal is elismerésünket fe­jezzük ki. A X. kongresszus elhatározásai kezdenek valóra válni. Ezek közül csak egyetlen tényezőt említünk, a szociális gondoskodás, a szociálpolitika növekvő ered­ményeit. Éppen az országgyűlés legutóbbi ülésszakán jelentették be azokat a kedvező változásokat, amelyek a gyermeküket egyedül nevelő szülők és a többgyer­mekes családok terheinek könnyítését eredményezik. Ugyancsak a közelmúltban jelent meg törvényerejű ren­delet a továbbdolgozásra ösztönző nyugdíjpótlékról, amely sok idős embert érint kedvezően. Ezek persze csak kiragadott példák, társadalmi életünk, politikánk fejlődési irányának, célkitűzéseinek jellemző tényei. A nagy egészről, szépülő élerünk ritmusáról, az életkörül­mények javulásáról, a lakosság növekvő jövedelméről, háztartási gépek ezrei, az épülő lakások, az emberek ruházkodása, az élelmiszerfogyasztás emelkedése és más mutatók szolgálnak meggyőző és bizonyító erővel. Korántsem mondjuk azonban, hogy az új esztendő nem hoz új gondokat, amelyeket a szürke hétköznapok'so. rán szorgos munkával kell megoldanunk és bizonyos, hogy meg is oldjuk őket. Az 1972-es év semmiféle előzetes különös jeggyel sem büszkélkedhet, de legalább ugyanolyan fontos, mint a többi. A gazdasági mechanizmus új feladatokat is hozott, s ezekre az idén is figyelnünk szükséges. Bo­nyolultabbá vált az élet, megnőtt az egyes ember fele­lőssége a többiek, a társadalom egésze iránt, akár ve­zető poszton, akár a munkapadnál teljesíti kötelességét. A növekvő követelményeket csak a kollektívák össze­fogott ereje, hatványozott felelősségérzete és jó minősé­gű munkája jegyében lehet sikeresen teljesíteni, s mi. közben szakítunk a régi, már nem korszerű módszerek­kel és beidegződöttségekkel, új utakat keresünk, új, jobb módszerek után kutatunk, mert ezt követeli az egyén, a közösség és az egész ország érdeke is. Ezek­ben a vonatkozásokban is többet kell nyújtanunk az új esztendőben. Az új esztendő gazdag új tervekben, elképzelések­ben. Mindenki arra gondol, hogy egyéni életében, csa­ládja sorsában miként idézzen elő kedvező változáso­kat. A ma emberének azonban elengedhetetlen jellem, vonása a másokért érzett felelősség, a társai sorsával való törődés. Ez hatja át a modern, szocialista gondol, ófagdású ember vágyait, terveit és cselekedeteit. Csakis így .képzelhető el, hogy az élet naponta szebb, embe­ribb, tartalmasabb és gazdagabb legyen. Mindez szer­ves összetevője a termelő munkának, a munkahelyi kapcsolatoknak, amelyek a gazdasági célkitűzések mi­nél gyorsabb és színvonalasabb megvalósítását céloz­zák. Társadalmi életünk is ennek a gondolatnak a je­gyében erősödik, színesedik. S miközben egymásnak boldog új esztendőt kívánunk azt is tudjuk, hogy nincs egyéni boldogság mások öröme, a közösség boldogsága nélkül. S ez a közösség boldogságának elérésére irányú, ló tudatos törekvés hozza meg az egyes ember boldog­ságát, békéjét, nyugodt, harmonikus, kiegyensúlyozott életét. Az 1972-es esztendőben megyénk tovább gazdago­dik. Űj létesítmények születnek, új termékek sora ke­rül ki az üzemekből, gazdagodnak városaink és falca­ink. S miközben erőinket új munkasikerekben gyümöl- csöztetjük, ünnepekre, jubileumokra is készülünk. Ta. tabánya lakói az idén ünneplik a várossá alakulás ne- gyedszázados jubileumát. Ebből az alkalomból külön köszöntjük a megyeszékhely lakóit, akik a 25 esztendő alatt szorgos munkával új várost hoztak létre. Az idén ünnepli 15 éves fennállását a Munkásőrség. A másfél évtized áldozatos társadalmi munkáját vállaló harcos embereknek külön köszönetünket és elismerésünket fe­jezzük ki. Példás helytállásunkkal megbecsülést sze­reztek megyénknek, dicsőséget és tiszteletet a munkásőr névnek. Hozzon ez az esztendő új munkasikereket, békes­séget, tartalmas emberi munkát, derűs, dolgos hétköz­napokat. Megyénk kommunistáinak, minden szorgos al­kotó embernek, szűkebb hazánk minden állampolgára, nak békés, boldog új esztendőt kívánunk A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KOMAROM MEGYEI BIZOTTSÁGA Bőiégeiy a készlet 21 leszállított 2ift*u Ii2izt2ii*f ási és vegyi cikkekből Az országgyűlésen bejelen­tett központi árintézkedések egy része — mint ismeretes — január 3-án életbe lép. In­dokolt érdeklődés előzi meg a mindennapos szükségleteket kielégítő háztartási és vegyi cikkek árának leszállítását, hiszen a mosószappanok 25 százalékkal, a pipereszappa­nok 23 százalékkal, a szinteti­kus mosóporok átlagosan 18 százalékkal lesznek olcsóbbak. A kereskedelmi vállalatok és szövetkezetek a termelő üzemekkel együttműködve minden intézkedést megtettek, hogy a leszállított árucikkek­ből folyamatos legyen az ellá­tás, kielégíthessék a várhatóan élénkülő keresletet. Az eddig: intézkedésekről a Belkereske­delmi Minisztériumban, vala­mint egy fővárosi nagykeres­kedelmi és egy kiskereskedel­mi vállalatnál tájékoztatták az MTI munkatársát. A fővárosiban és vidéken a nagykereskedelmi vállalatok ipari partnereikkel időben megállapodtak abban, hogy azok minden megrendelést pontosan teljesítenek. Ahol a készletek indokolták, jőelőre pótmegrendeléseket is felad­tak. A kereskedelem készletei­vel és folyamatos megrendelé­seivel az első negyedévre 15— 20 százalékos forgalomnöveke­désre liészült fel. A fokozott ütemű kiszállítás ellenére a nagykereskedelem év végi készleteit mosószerekből 44 százalékkal, pipereszappanból 35 százalékkal haladják meg a december elsejei szintet. A Vegyianyag Nagykeres­kedelmi -Vállalat soron kívül teljesítette kiskereskedelmi partnerei megrendeléseit a két ünnep között is folyama­tosan szállított árut a boltok­nak. A vállalatnak bőséges, 250 millió forintos, 2—2 és fél hónapos forgalomnak megfelelő készlete van az ol­csóbb árukból. A vidéki kis­kereskedelembe — hogy ne az üzleteket terhelje a kész­letezés költsége — bizomány­ba is adtak a legkeresettebb cikkekből. A kiskereskedelem időben kapott tájékoztatást az ár- változtatásokról, így a fővá­rosi vállalatok a szokásos megrendeléseken felül 113 tonna mosóporra és 40 tonna pipereszappanra jelentettek be pótlólagos igényt, s ezt a mennyiségű árut december végére meg is kapták. Sikere káén qcizdaq, höldoq in énei kinánnnk minden kedves olvasónknak! A népgazdaság 1972. évi terve A KORMÁNY TÁJÉKOZTATÁSI HIVATALA KÖZLI: A MINISZTERTANÁCS MEGTÁRGYALTA ES JÓVÁHAGYTA AZ 1972. ÉVI NÉPGAZDASÁGI TERVET, AMELYET A ÍV. ÖTÉVES TERVBEN MEGHATÁ­ROZOTT GAZDASÁGPOLITIKAI CÉLOK ÉS AZ 1971. ÉVI GAZDASÁGI FEJLŐ. DÉS TAPASZTALATAINAK FIGYELEMBEVETELEVEL DOLGOZTAK KI. A kormány megállapította, hogy 1971-ben a kitűzött cé­lok nagy részét sikerült el­érni. A társadalmi termék mintegy 7—8 százalékkal emelkedett, a nemzeti jöve­delem ennél némileg gyor­sabban nőtt. A népgazdaság­ai;. ü'nk'.lkovíniip^t'.k szá­lba a .tervezett mértékben, 1,6 százalékkal emelkedett. Az ipari termelés 5,5—6 százalékkal haladja meg a tavalyit. Az építési-szerelési teljesítmény 11—12 százalék­kal, a mezőgazdasági terme­lés — a kedvezőtlen időjárá­si viszonyok miatt viszonylag alacsony 1970. évi színvonal­hoz képest — 9—10 száza­lékkal emelkedett. Javult a termelékenység. Az iparban az egy foglalkoz­tatottra jutó termelés 5,5—6 százalékkal nőtt. Az ipari termelés emelkedését teljes egészében a termelékenység növekedése biztosította. A munkaerő-vándorlás mérsék­lődött. Az építőiparban az egy munkásra jutó termelés kö­rülbelül 7 százalékkal több, mint tavaly. Az építőipari termelés növekedésének mint­egy kétharmad része a ter­melékenység emelkedéséből származik. Jóllehet a termelő ágazatok a tervnek megfelelően fej­lődtek és számos területen kedvező tendenciák mutat­koznál;, néhány területen a fejlődés eltér a tervezettől. A belföldi felhasználás a nem­zeti jövedelemnél gyorsab­ban emelkedett, aminek fő oka, a beruházásoknak az előirányzatot meghaladó nö­vekedése. A tervezettnél gyorsabb. ütemben emelked­tek a készletek is.. Emellett a fogyasztás növekedési üteme és volumene is meghaladja a tervezett mértéket. A behozatal mind szocialis­ta, mind tőkés viszonylatban a kivitelnél és a tervezettnél gyorsabban emelkedett. A kivitel és a behozatal eltérő fejlődése következtében a külkereskedelmi áruforga­lom egyenlege kedvezőtle­nebb, mint ahogy azt az éves terv előirányozta. A lakosság életkörülmé­nyeit meghatározó tényezők 1971-ben az ötéves tervnek megfelelően alakultak. Az életszínvonal növekedése ösz- szességében meghaladja a tervezettet. A lakosság egy főre jutó reálbére mintegy 3 százalékkal, egy főre jutó reáljövedelme kb. 6 száza­lékkal emelkedett. Savanyúság és virág-Tokodról Az ünnepek előtt a terve­zettnél nagyobb volt a kiszál­lítás a tokodi Aranykalász Tsz savanyító üzeméből. Az év utolsó hónapjában nem­csak a findm húsfélék kerül­tek nagyobb mennyiségben a családok asztalára, de lénye­gesen növekedett az ízletes savanyúság iránti kereslet is. Az üzemben jó előre felké­szültek a várhatóan nagy for­galomra, hiszen a nyár fo­lyamán nemcsak a saját ker­tészetben termelt árut, hanem a MÉK-től vásároltat is gon­dosan feldolgozták. Mintegy 65 vagon savanyúság — köz­tük csemege uborka, paprika vegyes savanyúság, cseresznye paprika és káposzta — érett a 8 méter mély betonkádban. December elejétől naponta 45 —50 mázsa savanyúságot szál­lítottak el Tokodról a MÉK szaküzleteibe. Sőt a TERIM- PEX rendelésére 10 vagon uborka és 3 vagon savanyú­ság exportra került. Újdonság volt az ecetes dinnye, amely kiválóan sikerült és jövőre nagyobb mennyiséget készíte­nek belőle. A lakosság pénzbevételei körülbelül 10 százalékkal ha­ladják meg a múlt évit. A jövedelmek növekedése és a teljesítmények emelkedése közöt a kapcsolat szorosabb, mint a korábbi években volt A munkaviszonyból származó jövedelmek növekedése na­gyobb részben az átlagkere­setek emelkedéséből, a mező- gazdasági jövedelmek növe­kedése pedig az áruértékesí­tés bővüléséből származik. A kiskereskedelmi forga­lom 10 százalékkal nagyobb a tavalyinál. A fogyasztói ár­színvonal körülbelül 2 szá­zalékkal — a számítottal meg­egyező mértékben — emel­1971-ben mintegy 73—74 ezer lakás épült, ami 3—4 százalékkal több a tervezett­nél. Az 1971. évi tapasztalatok alapján a kormány a gazda­ságirányítás 1972. évi fő fel­adatát a fejlődés kedvező vo­násainak erősítésében és ezen keresetül a gazdasági egyen­súly javításában jelölte meg. Ennek megfelelően az 1972. évi népgazdasági terv a tár­sadalmi-gazdasági előrehala­dás és az életszínvonal fo­lyamaltos növelésének tartós megalapozása érdekében a termelés egyenletes fejleszté. sét és a felhasználásnak a le­hetőségekkel összhangban ál­ló növelését irányozza elő. Nemzeti jövedelem A terv szerint 1972-ben a nemzeti jövedelem 5—6 szá­zalékkal emelkedik. Ez lé­nyegében megfelel a IV. öt­éves tervben számított éves növekedési ütemnek. A nemzeti jövedelem fel- használásának növekedési üteme az 1971. évihez ké­pest mérséklődik. Ezen be- 'ül a fogyasztás 5 százalék­kal, az ötéves tervvel meg­egyezően nő. A felhalmozás vo­lumene (beruházások, készle­tek) az 1971. évi szinten ma­rad, így a felhasználás ará­nya kis mértékben a fogyasz­tás javára változik Beruházások 1972-ben 106 milliárd fo­rint értékű beruházás meg­valósítására van lehetőség. A terv a beruházási eszközöket a folyamatban levő beruhá­zások befejezésének meggyor­sítására összpontosítja, követ­A virágkertészetben ciklámenek sora növek- A savanyító üzemből nagyobb mennyiségű kézéiképpen az 1971. évinél szik. amelyeket saját üzletük bea adnak el. uborkát szállítottak el a két ünnep között is. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents