Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1943

I.

Megemlékezés az Intézet kötelékéből eltávozott

tanárainkról.

Benczédi Pál. 1883-ban született Benczéd községben. Gimnáziumi tanulmányait a székelykereszturi és a kolozsvári gimnáziumban végezte, ezután a teológiára és a tudományegyetemre iratkozott be és megszerezte a lelkészi, később a vallástanári és teológiai tanári oklevelet. Járt Manchesterben tanulmányúton is. Egyházi szolgálatát mint inter- nátusi felügyelő kezdte meg Székelykereszturon, majd több helyen mint lelkész hirdette az igét. Kolozsvári gimnáziumunkhoz 1934-ben nevezték ki rendes vallástanárnak, ahol egészen a múlt tanév végéig tanított.

Mint az Egyházi Főtanács, az Egyházi Képviselő Tanács, a teológiai akadémia vizsgáló bizottsága, az Egyházi Nevelésügyi Bizottság tagja, az Unitárius Irodalmi Társaság, a Dávid Ferenc Egylet választmányi tagja igen széleskörű egyházi munkásságot fejtett ki. Mint lelkész tevékeny részt vett az ifjak és felnőttek művelődési mozgalmában, többek között a Kolozsvári Magyar Népközösség közművelődési szakosztálya iskolai nevelési alosztályának vezetője is volt. Tagja volt a Magyar Sajtókamara kiadói 111. osztályának, főtizedese Kolozsvár város tizes szervezetének.

Igen széleskörű irodalmi tevékenységet fejtett ki, nemcsak mint az Unitárius Közlöny szerkesztője, de mint tankönyvíró is a IV. el. o. számára írt „Evangéliumi történetek“-kel, a VI. el. o. számára írt, „Hit- és erkölcstan“-nal és a VII. gimn. o. számára írt „Erkölcstanánál. Más művei közül a legfontosabb: Vallástanítás története, Az unitárius hitelvek kifejlődése és a Dávid Ferenc Egylet története.

Mint tanár, hivatásának teljes értékű betöltésével, nemcsak tanította, de úgy is nevelte tanítványait, hogy azok életük egész folyásában azon az úton maradnak, melyet számukra kijelölt. Mély valláserkölcsi tanításai mindig vezérfonalként fognak annak az ifjúságnak lelkében élni, mely abban a szerencsés helyzetben volt, hogy tanítványai közé sorolhatta magát. (

Magasabb nevelői körbe, teológiai tanárrá való megválasztása kell, hogy enyhítse azt a hiányérzetet, mely a távozásával csonkán maradt tantestületünkben keletkezett. Érdemeinek ez a felsőbb helyről jött elismerése és méltánylása kell, hogy megerősítsen az érdemek jutalmazásában vetett hitünkben.