Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1942
4 szélés őrzi, mely az Unitárius Közlönyben, Unitárius Naptárban, a Magyar Népben és a Pásztortűzben látott napvilágot. Ezeknek az írásainak nagy értéket az kölcsönöz, hogy nem az íróasztal mellett kiagyalt és elképzelt személyeket és eseményeket ad elő, hanem amit megírt, azt szóról-szóra az életből leste el. Ebben Márkos Albert a nép nyítottszemű fia. Kitűnő emlékezőtehetséggel megáldva és az ilyen munkához szükséges lélekkel megsegítve, szívvel-lélekkel időzik a nép között s a maga kedves előadó és adomázó természetével könnyen készteti a népet is megszólalásra. A nép száján fakadt értékeket kitűnő szemével és fülével ellesi és áldott írói tehetségével eseménnyé, élménnyé varázsolja. Akik Márkos Albertet ismeriki nagyon jól tudják, hogy ha adomázó kedve megjő, mennyi kedves elbeszéléssel, fordulatos ötlettel tudja környezetét szórakoztatni. Az életet vidám derűvel őmaga is oly szépen, oly irigylésreméltó nagy- szerűséggel és egyszerűséggel élte és éli ezután is le, hogy az csak kevés embernek adatott meg. Szinte ellentétbe csap át Márkos Albert akkor, ha a tanári hivatás gyakorlásáról van szó. Ott számára az élet mérhetetlenül komoly és felelőséggel teljes. A pár perccel előbb még derűsen tréfázó ember kemény léptekkel halad a tanterem felé s ráncokbaszedett szigorú homlokkal lép be az iskolaterembe és súlyos komolysággal végzi tanítását. Akkora felelősségtudattal, hogy ha valami betegség, baj érte az életben, nagyon nehéz volt miatta ágybanyomni. Utolsó esztendejében is, orvosai megállapítása szerint, őt a sír szélén táncoltató betegségben szenvedett. Se hozzátartozói, se orvosa nem bírta, illetőleg csak késve tudta a szükséges pihenésre ágybaszorítani, mert Márkos Albert a nyolcadikosokat latinból érettségire készítette s azt mondta: „Tanítványaim csak egyszer és csak most készülhetnek érettségire, én a betegeskedésre máccor is ráérek ! " Márkos Albertet, a tanárt, igazgatója: a még nála is szigorúbb tanár, a tanári testület előtt mindig mint a tanári kötelességtudás és tanári pontosság példányképét állította oda. Mindnyájunk előtt az önálló, a maga lábán járó, a befolyásolhatatlan szabad székely szigorú jellemét képviselte s képviseli. Tanítványai pedig egy életre való ihletet kaptak tőle a helytállásban, a kötelességtudásban, a szigorú magyar lélek és büszke magyar öntudat gyakorlásában és mégis az apát mindig helyettesíteni tudó jóságoslelkű nevelőben. Az ilyen kötésű emberekből sok kell az unitárius egyháznak s ez volt a magyarázata annak, hogy a főhatóság miért vált és miért válik ma is oly nehezen meg tőle. Adjon Isten neki hosszú életet, kitartó egészséget, hogy az író leróhassa mindazokat a tartozásokat, melyekkel egyházának és nemzetének még tartozik! (Unitárius Közlöny 1942. 10, szám.)
