Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1917

- fi

lőtt viszony kölcsönösen őszinteséget kíván tőle is, tőlünk is. Valljuk meg tehát, hogy azon 10 év alatt, mióta Kelemen Lajos kollégiumunk tanára, személyes és hivatali érintkezésünkben nem egyszer voltunk különböző nézeten és véleményen, nem egyszer voltunk olyan érintkezésben, amelyek kölcsönösen talán kellemetlen érzelmeket támasztottak. De amellett kölcsönösen bizonyságot tehetünk, hogy ilyen kérdésekben egyik felet sem vezette egyéni érdek, vagy valami nemtelen motívum: ugyanazt a nemes és ideális célt szolgáltuk talán különböző utakon, (alán különböző eszközökkel. Csupán a célra vezető eszközökben voltak különbségek.

De jól esik lelkemnek, hogy kiemelhetem Kelemen kollégánk nemes erkölcsi puritán izmusát, mely majdnem az erkölcsi rigoriz- mussal határos. Részemről meg vagyok győződve, hogy az összes nevelő értékű tényezők közül, melyekkel egy tanár rendelkezik, ez egyike a legfontosabbaknak s hatásában a legüdvösebheknek. Ez az az erkölcsi tisztaságot árasztó sugárözön, mely a nevelendő lelkére ráárad s gyógyító, erősítő, tisztító fürdőjévé lesz. És jólesik kiemelnem azt a valóban önzetlen, tanulóink szellemi és erkölcsi javát állandóan, féltőén őriző, védelmező, munkáló, meleg szivéből áradó érdeklődést, amely az igazi nevelésnek első és nélkülözhetetlen feltétele s amelynek hiányát sokszor felpanaszolták nemcsak iskolánknál, hanem országszerte mindenütt. Annak a régi veretű felekezeti tanárnak a típusa ő, aki nem tekinti elvégzettnek dolgát, mikor az utolsó órájáról kijö, hanem állandóan érdeklődik tanítványai minden legkisebb ügyeá-bajos dolgai iránt; megkérdezi, utasítja, megdorgálja s ha kell, meg is pálcázza őket, de mind e tetteiben a szeretet vezeti s a tanuló, ha kikapott is, megnyugszik és szeretettel és ragaszkodással marad iránta, mert érzi, hogy minden tettét az ő érdekei irányítják, az ö szeretete sugalja

Alapos szakképzettségéről nincs miért bővebben megemlékeznünk, az magától értetődik. De még most, e pillanatban is meg kell említenünk azokat a buzgó és önzetlen szolgálatait, melyeket intézetünk négy utolsó keserves évében a háborúval kapcsolatosan intézeti gazdálkodásunk vezetése, katonatamdóinknak a szeretet- adományoknak különböző fajaival való ellátása, kirándulások vezetése stb tekintetében a köz javára végzett.

Mindezek sejtetik azt a veszteséget, melyet eltávoztával szenvedünk s nekünk e pillanatban nem lehet hőbb óhajtásunk,