Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1915

— 85 —

vagy tartsanak részükre 4-6 hétig tartó tanfolyamokat. Úgy látszik, országszerte ez volt a tapasztalat, mert a miniszter úr május 25-től jun. 25-ig ilyen tanfolyamok tartását el is rendelte.

Ezek alapján, azt hiszem, bízvást megállapíthatjuk, hogy a háború a tanulmányi előmenetelre és szorgalomra káros hatással volt, amiben természetesen része van a semmi tekintetben meg nem felelő elhelyezkedésnek is.

Ami a viseletre, vallás-erkölcsi érzületre és magatartásra vonatkozó hatását illeti, erre nézve szomorú tapasztalatunk az, hogy a helyzetet különösen az érdekelt beporozott tanulók osztályozásuk érdekében nagyon kihasználták. Ez erkölcsi habitusuk, kötelesség- érzetük erejére és szolidságára nem vet kedvező fényt. De előnyükre tárgyilagos higgadtsággal állapítsuk meg azt is, hogy a kosztnak — bizony, mi tagadás — gyengeségét egész éven át panasz és zokszó nélkül tűrték, belátván a helyzet kényszerét, amelyen változtatni nem állott módunkban és tehetségünkben. S mikor a hús árának nem a mi zsebünkhöz mért drágulása miatt a napi húst hetenként három napra redukáltuk s a lóhúst is megkíséreltük, ezért szintén nem volt panasz s a lóhústól való idegenkedés lassan-lassan alább hagyott. Valóban, ez az esztendő mindennél mélyebben véste emlékezetünkbe Jézus imádságának igaz jelentőségét: a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.

Az is erkölcsi nevelő hatásai közé tartozik a háborúnak, hogy megtanította tanulóinkat a lemondásra, a kevéssel való megelégedésre, a sors mostohaságainak erős lélekkel való elviselésére, azokra a férfias, erős erényekre, amelyeket Bismarck starke Männlichkeit néven nevez, s amelyekről az utóbbi évtizedek békés nevelői reformerei mindinkább eltávozni és elfeledkezni látszottak. Felébresztette bennük a szociális érzelmek egész raját s e tekintetben erősebben hatott, mint a szociális pedagógia bármilyen szép elméleti rendszere. Felébresztette az adakozó kedvet, amit a segélyakcióról szóló fejezet összegei igazolnak. Nem meghatóan jellemző-e, hogy egyik IV. o. tanulónk — legyen feljegyezve neve: Szász Balázs — naponként felajánlta cipóját a hadi kölcsönre s erről az osztályfő többszörös figyelmeztetésére sem mondott le: „Nekem piculám nincs, legalább így róhassam le kötelességemet.“ 14K-nál