Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1915
1. Imádság. Az akadémia tanévmegnyitó és tanárbeiktató ünnepén mondotta Dr. Boros György, teológiai tanár. Miatyánk, leborulunk a te nagyságod előtt. Alázattal hajtjuk meg fejünket, hogy bátorsággal emelhessük hozzád lelkünket. Bűneink sokasága miatt gyász borul a természetre, az öldöklő fegyver s pusztító Ínség járma alatt nyög akit képedre teremtettél, hogy magadhoz emeld és megszenteld, hogy ő szentelje meg a te nevedet, oltalmazza oltárodat. Íme, itt a te elhívott és kiválasztott szolgáid állanak szent színed előtt. Hallottuk a szót, de nem értettük meg. Éreztük az esti szellő lengését, de nem ébredtünk tudatára itteni elhiva- tásunknak. Látjuk, hogy a te szent akaratod nem valósult meg, a te országod nem jött el a földre. Keressük az utat, melyet eltévesztettünk, zörgetünk az ajtón, de nem nyittatik meg számunkra. Küzdelmünkben vigasztalást és bátorítást szeretnénk nyerni, de nem ismétlődik a szózat: ne félj kicsiny sereg. Várunk, sóhajtozunk új ég s új föld után, mialatt megalázódott lelkűnkben visszahangzik halványan a régi szózat: térjetek meg, mert közéig a mennyek országa, bánjátok meg bűneiteket és cselekedjetek jót. Ebben a meghatóan nagy és nevezetes órában, midőn a te szolgálatodra előkészülni összegyűltünk a múzsák hajlékába, hol most sebzett vitézek fájdalmas sóhaját suttogják a máskor vidám zajtól zengő falak, szeretnők tisztára mosni szivünket. Szeretnők fölvértezni lelkünket a bátor elszántság, a buzgó hit védő pajzsával, hogy előrehaladásunk útjában semmi föl ne tarthasson, a te igazságod keresésében meg ne akaszthasson. Te, aki vezéreket és apostolokat adsz népeid számára, a
