Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1915

— 56 — lete is megnyilvánult, amennyiben a liadikölcsönre 700 koronát jegyzett. Dr. Boros György egyh. főjegyző úr, ki körünk védnöki tisztét hosízú 30 év óta szeretettel és nagy odaadással viselte ez év elején megvált körünktől. Búcsúszavai után, melyben visz- szapillant a kör eseménydús életére Lőrinczy Zoltán a kör nevében tolmácsolta a kör közös érzelmeit, melyeket a végtelen tisztelet és hála jellemeznek. Abban a tudatban, hogy a távozó védnök ezután is figyelemmel fogja kisérni körünk munkásságát, a kör egyhangú lelkesedéssel odaadó munkásságának elismeréséül tiszt, védnöknek választotta meg. Új védnökünk Györfi István teol tanár, ki ifjú lelkének legszebb eszméivel, erős akaratával, és odaadó lelkesedésével fog­lalta el új tisztét azzal az elhatározással, hogy körünk épületének alapjaira építeni akar. A kör az új védnököt szeretettel üdvözli. Kéri szives vezetését és támogatását s egyben eljegyzi magát, a közös célt szolgáló fáradhatatlan munkának. A kör tisztviselői az első félévben: elnök Lőrinczy Zoltán; alelnök Pál Dénes; ellenőr Sófalvi Domokos; pénztáros Pap Ferenc ; könyvtáros Benedek Bábor; főszerkesztő Máté Lajos; laptárnok Dézsi Gábor; jegyző Orbok Gyula. A második félév­ben ; elnök Lőrinczy Zoltán; alelnök Pál Dénes; ellenőr Máté Lajos; pénztáros Tarcsafalvi Zoltán; könyvtáros Veress Béla; főszerkesztő Sófalvi Domokos; laptárnok Dézsi Gábor; jegyző Kiss Jenő. Összesen tartottunk 1 alakuló, 1 záró-alakuló, 12 rendes és 2 diszgyülést. A rendes gyűlések tárgyát az Önképzőkör alapszabályainak megfelelően felolvasások, szavalatok képezték. Vitatkozó ülést ez évben nem tartottunk. Helyette megbeszélés tárgyává tettük, hogy „mi az emberiség végcélja: boldogság, vagy a tökéletesség“? Pap Ferenc és Sófalvi Domokos mindketten a tökéletességet tartva végcélnak, más és más oldalról vizsgálódva cserélték ki nézeteiket alapos tudással. A gyűléseken felolvasásokat tartottak: Benedek Gábor (1), Pál Dénes (1), Biró István (1), Máté Lajos (3). Jegyzőkönyvi dicséretet nyertek szép szavalataikért: Gombási János (1), Tarcsafalvi Zoltán (1).

Next

/
Thumbnails
Contents