Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1915

17 — Istenről alkotott ideáit, az isten-tudat felébredését és fejlődését kívánjuk megismerni, a történeti és lélektani tudományokat hívjuk segítségül. Váljon — kérdezhetnők most már — a vallásfilozófia nevezet régi tények új neve-e, vagy az új név új tényeket is jelöl? A név jelenlegi értelmében és használatában, valóban új. A teológia nevezet, igaz, hogy Aristótelestől származik, de a „vallásfilozófia“ nevet Kant előtt egyetlen gondolkozó sem hasz­nálja. Kantnál is a „vallás a tiszta ész keretein belül“ való tár­gyalása folyamán a „vallás filozófiai tana“ alakjában jön elő. (Prof. U. R. Sorley). Mint cim a 18. század utolsó évtizedében kezd szerepelni és a 19. század első felében már általánosan használják. 1821-ben indul meg az első folyóirat: „Zeitschrift für Moral und Religionsphilosophie“.1 A vallásfilozófiát tulajdonképen Kant alapozza meg és indítja be, amikor az emberi értelem feladatát, ismeretes három kérdésére adott feleleteivel, három körre osztja: „mit kell tudnom“, „mit kell tennem“ és „mit remélhetek“? Az első kérdésre felel a meta­fizika, másodikra az etika és a harmadikra a vallás, mint a tiszta ész filozófiájának utolsó fejezete. A vallás problémája igy az emberi tudat körébe utalódott és a főszempont a tárgy természetéről átterelődött az alany képes­ség- és érdekkörére, mint amelytől voltaképpen a tárgy függ. Ez a változás igen jelentős következményekkel járt a teoló­giára nézve. Mert Kant a hagyományos teológiai módszer mellő­zésével, mely Isten fogalmának meghatározásával indult ki s úgy tért rá Isten és az ember, valamint a világ közötti viszony ismer­tetésére, a vallási tudat analízisével kezdi munkáját. Ez a nyomaték, melyet Kant a vallási tudatra és általában a vallási tapasztalatra helyezett, jellegzetes elemévé vált a vallás- filozófiának. Ebben gyökerezik az a lényeges különbség, mely a teológiát a vallásfilozófiától elválasztja. A teológia Isten tanával foglalkozik, úgy, amint a reális tu­dományok a természet tanával. A vallásfilozófia azonban az em­1 Krug: Handswörterbuch der philosophischen Wissenschaften. 1833. II. kiadás.

Next

/
Thumbnails
Contents