Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1915

176 — nek igen szép eredménye volt. Sok gyermek minden héten elhozta fillérjét a haza oltárára. így tehettük meg, hogy a kárpáti falvak felépítésére 200 koronát s az árvák részére 126 korona 30 fillért küldtünk el, mely összeg a Néptanítók Lapjában van elszámolva. A katonák karácsonyfájára mindenik gyermek adakozott s gyűjté­sűnk eredményeképen 23 K 68 fillért juttattunk. Egyes megbetegedéseket leszámítva az egészségi állapot kielégítő­nek mondható. Intézetünk orvosa, dr. Tompa János, himlő ellen 1916 ápr. 15-én a gyermekeket beoltotta. A szokásos iskolai ünnepeket megtartottuk. Karácsonkor és husvétkor a szülőket értesítettük a növendékek szorgalma-, maga­viseleté- és előmeneteléről. Tanításunkat az igazgató több ízben meghallgatta, a húsvéti szünidő folyamán a növendékek írásbeli dolgozatait és rajzait át­vizsgálta s a szükséges észrevételeket megtette. A sepsiszentiványi Szcntiványi Jenő-féle alapítvány kama­taiból tanszereket kaptak: Szathmári János, Iszlai Ferenc, Szé­kely János, Istvánfi Sándor 1. oszt., Vargyas András, Iszlai István, Varga Gergely 2. oszt., Iszlai Albert, Kádár János, Bene­dek János, Gönczi Miklós, Árkosi János 3. oszt., és Szabó Ferenc 4. oszt. tanulók 25 K értkkben. A tanilási terv áttekintése. Tantárgy A tanórák száma 1. 0. 2. o. 3. o 4. o. Együtt Hit- és erkölcstan.................................. 1 1 2 2 6 Beszéd- és ért. gyakorlat ................ 2 2 —---­4 O lvasás- irás .......................................... 8 6 4 4 2 2 Írás (helyesírás)*...................................... — — 2 2 4 N yelvtani magyarázatok......................... — 2 2 2 6 F ogalmazás.............................................. — — 1 1 2 S zámtan................................................... 5 5 5 5 20 Földrajz................. ......................... — — 2 2 4 R ajzolás..................................... 1 1 1 1 4 É neklés....................................................... 1 1 1 1 4 S éta*........................................................... — — 4 4 8 Együtt . . . 18 18 24 24 84 * Az irás (helyesírás), mint magánfoglalkozás volt az óratervbe felvéve A sétákat szép idő esetén kedden délelőtt tettük meg.

Next

/
Thumbnails
Contents