Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914
- Ő7 Az E. K. T. 1914. nov. hó 21-én tartott ülésében 1410. tan. sz. a. az alapítványt elfogadta. 2. Iszlai Márton emlékalap. Néhai Iszlai Márton kollégiumi énektanító halála alkalmával koszorú megváltás címen szintén gyűjtést indítottunk. Begyült 226 K 18 fillér. Az évi kamatok, míg szükség lesz, a megboldogult kiskorú árváinak gyámolítására, azután pedig az énekben és zenében kiváló tanulók jutalmazására fordíttatnak. Az E. K. Tanács 1914. nov. 21-én 1411. sz. a. határozatával az alapítványt elfogadta. 3. Dr. Kenyeres Balázs alapítványa. Dr. Kenyeres Balázs egyetemi professzor úr annak emlékére, hogy egyik fia intézetünkben érettségit tett, 2 darab á 200 koronás, 4°/o-kal kamatozó korona-járadék kötvényt adományozott a kollégium javára, egyszersmind jelentvén, hogy alapítványát növelni fogja. Az alapítvány céljának meghatározását az igazgatóságra bízta. Az igazgatóság javaslata alapján az alapítvány beutaltatott a közpénztárba, kamatai pedig további intézkedésig a tőkéhez csatoltatnak. Az E. K. Tanács 1914 nov. 21-én 1412. tan. sz. a. az alapítványt köszönettel elfogadta. Adományaikkal az idén többen kötelezték hálára intézetünket. Péterfi Zsigmond nyug. vasutigazgató úr régebben tett alapítványát ez évben is 50 K-val gyarapította. Dr. Ferenc József egyh. jogtanácsos egy tanuló konviktusi díja fedezésére 250 K-t adott, Péter Sándor lelkész, dr. Tompa János, dr. Borbély István, Gálffy Zsigmond tanárok pályadíjakat tűztek ki. Pákei Lajos iparmúzeumi igazgató természetrajzi szertárunk részére megküldötte a Brassaia actinophora egy eredeti példányát és egy fénymásolati lenyomását ; Ürmössy Jenő egyh. tanácsos néhai bátyja Lajos könyvtárából egy nehány könyvet és a dalköralap javára 30 K-t adományozott; Körmendy Éltes Lajos hadbíró százados valamely iskolai célra 20 K-t, Mayer Majer, Szüts Antal, Gál Jenő, dr. Borsai Áron urak ez évben is elhozták áldozatukat. Fogadják a nemesszívü adakozók e helyen is az intézet köszönetét. Az ifjúság kolozsvári tagjai a Vörös Kereszt felszólítására lelkesen jelentkeztek már a nyár folyamán arra a tanfolyamra,