Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914

— 92 — azt tűzték ki céljokul, hogy bennünket és dicső szövetségesünket kiéhez­tessenek. Ezért nemzeti érdek, hogy a munkás kezek hiánya miatt az idén egy talpalattnyi föld se maradjon műveletlenül. És hazafias köteles­sége a magyar ifjúságnak, hogy a mezőgazdasági és kerti munkákban résztvegyen. Kiki kora. ereje, tehetsége és körülményei szerint. A feltámadás nagy ünnepére haza bocsátunk benneteket, nem a szokásos két, hanem három hétre. De nem azért, hogy pihenjetek, hanem azért, hogy dolgozzatok. A könyvet erre az időre váltsa fel fiatal, egészséges és munkabíró kezetekben az ásó, a kapa, a gereblye. Ves­sétek kezeteket az eke szarvára és ne hátra, hanem előre nézzetek. Észreveszitek, hogy az a megművelt, bevetett göröngy, amelyet a ti arcátok verejtéke öntözött, a nemzeti erő- és vagyon-gyarapodás egy kis része s ehhez a vagyon-gyarapodáshoz a mai nagy napokban minden jó magyarnak hozzá kell járulnia. És érezni fogjátok azt a megelége­dést és boldogságot, hogy erőtök és tehetségetek szerint ti is kivettétek részeteket abból a titáni munkából, melyet nemzetünk az egész világ csodálkozó meglepetésére ezekben a történelmi időkben végez. Akinek Isten földet adott, az a szülője földjén szorgalmatos- kodjék; akinek nincs saját földje, az ajánlja fel két szorgos kezét roko­nainak, jó embereinek, szomszédainak; a szegénynek, kinek férje a harc­téren küzd; a sokgyermekes családoknak, melyek leginkább érzik a háború okozta nélkülözéseket; vagy az egyházi vagy polgári községnek. A tisztelendő lelkész vagy körjegyző, biró, tanító urakat pedig hazafias tisztelettel kérjük, hogy ez írásunk szellemében az ifjúság mun­káját szervezni, lelkes példaadással éltetni, sarkalni, ellenőrizni s a szünet elteltével egy pár sor írással bennünket értesíteni kegyeskedjenek, hogy értünk-e célt s mennyiben, milyen mértékben ezen intézkedésünkkel? Kolozsvár, 1915 március hóban. Az unitárius kollégium igazgatósága. A beérkezett igazolványokból megnyugvással láttuk és állapí­tottuk meg, hogy nemcsak azok a fiuk, akik rendes körülmények között is végeznek mezei és kerti munkát, hanem azok is, akiket vagyoni helyzetük nem utal ilyen munkákra, most lelkesen és haza­fias buzgóságga! dolgoztak s így a falu népének s környezetének jó példát mutattak. A tanári karban egyéb változás nem volt, csupán annyi, hogy a Nyiredy Géza tanszékére Á. dr. Kiss Ernő alkalmaztatott rendes tanárnak; helyettesnek a görög-latin tanszékre Gálffy Zsigmond végzett tanárjelölt, óraadónak pedig heti 9 órával dr. Géléi József oki. középiskolai tanár, egyetemi tanársegéd, egyetemi magántanár. A tanári kar. egészsége kifogástalan jó volt; soha olyan kevés /

Next

/
Thumbnails
Contents