Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914

/ Mikor aztán erre az évre az épület, az összes helyiségek rendbe­hozásával, kitakarításával elkészültünk, jött a mozgósítás s kollé­giumi helyiségeinket — a közigazgatási, könyvtári, szertári, igaz­gatói iroda, tanári szobák kivételével — katonai tartalék-kórház céljaira foglalták le. A helyiségeket sietve ki kellett ürítenünk. Sietve azért, mert kezdetben átvonuló csapatok is szállásoltalak be. Azután jöttek az augusztusi szép és lelkes napok. Mikor virág­gal volt tele az utca, nótától hangos a levegő, mikor örömtől sugárzó arccal és biztató szeretettel kisértük bokrétásan felvonuló katonáinkat. Előttünk pedig, kiknek korunknál fogva itthon kellett marad­nunk, ott állott a nagy kérdés: mi lesz az iskolával ? Megnyit­hatjuk-e s ha igen, hol és mikor? Azzal előre tisztában voltunk, hogy a rendes időben, szept. elsején az iskolát nem nyithatjuk meg. Hogy tehát az intézetünkből esetleg más iskolába beiratkozni akaró tanulók e szándékukban akadályozva ne legyenek, kihirdet­tük, hogy a városi tanulók augusztus 30—31-én javító- és pótló­vizsgálatra jelentkezhetnek. A jelentkezőkkel a vizsgálatokat niég a kollégiumi épületben megtartottuk. Most már az volt a feladat, hogy tanítási, internátusi és konviktusi helyiségek kereséséről és kibérléséről gondoskodjunk, hogy — ha a rendes időnél később is — az iskolai évet meg­kezdhessük. Legkönnyebben ment a tanítási helyiségekről való gondoskodás. A helybeli ref. kollégium igazgatósága, látva szorult helyzetünket, melybe a háború belesodort, udvarias jóindulattal és előzékenységgel — amiért e helyen a nyilvánosság előtt is kedves kötelességünknek tartjuk intézetünk hálás köszönetét kifejezni — fel­ajánlotta helyiségeit úgy, hogy mi a délutáni órákban tanítsunk. Minthogy ezt a megoldást a tanítás érdekében nem tarthattuk tel­esen megfelelőnek s az internátusról is gondoskodnunk kellett, ajánlatukat hálásan megköszöntük és helyiségek után néztünk. Szerencsénkre a régi kollégiumi épület (Kossuth Lajos-utca 10.) keleti földszintjén és első emeletén bizonyos helyiségek kibérlet- lentil üresen állottak s ezek számbavétele után megállapíthattuk, hogy a 8 osztály részére 8 tanterem, egy görög-pótló terem, egy igazgatói iroda előszobával és egy tanári szoba némi felszerelési, átalakítási és tisztogatási munkák után — jobbnak hiányában — — 85 —

Next

/
Thumbnails
Contents