Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914
6 A világháború okairól nem szólok, ismerik önök ezeket a hírlapokból s majd teljes mértékben fogja felfedni azt a történelem ; de nem tehetem, hogy rá ne mutassak arra, hogy eleven szomorú példáját lássák önök a mai háború okaiban is annak, hogy hová vezethet az önző érdek, a kapzsiság, az alattomosság, az irigység és bosszúvágy! ? . . . Kis nemzet eszközzé válik a nagyobbak kezében s pökhendi felfuvalkodással azt képzeli, hogy ő a világnak mozgató sarkpontja. Egy nagy hatalom évtizedek, sőt évszázadok óta űzi alattomosan a mindent elnyelni akarás politikáját; szolgaságban, rabságban tart milliókat, hogy nehány ezeren fényben, hatalomban, gazdagságban dúskálhassanak és élvvágyaikat kielégíthessék. A másik állandóan élesztgeti a bosszúállás érzetét; gyermekeinek csontjává, vérévé igyekszik ezt változtatni; annak szolgálatába bocsátja irodalmát, sőt összes kultúráját; rágódik régi dicsőségek meg nem becsült emlékein, csakhogy meggyógyíthatná elernyedt tagjait s megújító életnedvet kaphatna csendesen haldokló ereibe. A harmadik ? Képmutató, önző faja az emberi nemnek; Istennel akar versenyezni, azt akarja, hogy övé legyen az ország, a hatalom és dicsőség, s jajt kiált annak, aki az ő vélt sérthetetlenségét bántani, vagy gőgös szavainak döntő súlyát kétségbe vonni merészeli. Az önzés és kapzsiság netovábbjának példányképe ez! De él az Isten s mindezeket az embertelenségeket meg fogja bosszulni, és lehet, hogy a mi hőseink sújtoló karja az, melylyel most elbizakodott ellenségeinket büntetni, észretériteni akarja és fogja. A kultúra koszorúját viselte pár nemzet ezek közül, de e koszorút önkezükkel tépték le fejükről. Jól tették! Nem illette ez őket meg! Csak bitorolták azt! A mi küzdelmeink eddig jó eredménnyel biztatnak. Bárhogyan alakul azonban a jövő, két dolgot már eddig is megjegyezhettünk magunknak a mi és hű szövetségesünk harcosainál. Egyik az, hogy mindenek elé kell helyeznünk a kötelességieljesitést. Ez adja meg az embernek becsét, értékét, ez biztosítja a jelen és jövő eredményt. A másik az, hogy a testületi szellemben Jel kell olvadnia az egyéni szellemnek; a testületi akaratban az egyéni akaratnak. Nem külön érdeket, hanem közös érdeket kell szolgálnunk és pedig nem kényszerítésből, hanem önként! E jellemvoná-
