Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914
58 — Én nem szégyenlem bevallani, a félve, aggódva, gyötrődve de mégis — bízók csoportjába tartoztam mostanig. Ma már bizom, ma már rendíthetetlen a reményem, hogy a végleges győzelem nagy áron, tenger sok könny, sok fájdalom, mérhetetlen gyász és sötétség árán — a mienk lesz. És ezt a reményt, ezt a bizodalmát szeretném t. hallgatóim szivébe szuggerálni. Mire építem én ezt a bizodalmát? Külső és belső okokra. Azt mondhatják kedves hallgatóim, hogy a háború eddigi folyásában nincs semmi olyan mozzanat, amely erre a reményre feljogosíthatna. Hiszen Szerbiával ott vagyunk, ahol a kezdet kezdetén voltunk, vagy még annál is hátrább. Aztán ott fenn északon két tartományt — azaz most már csak egyet — megszállva tart az orosz henger. Mindez igaz. De nézzük csak a dolgot közelebbről. Szerbiát a hadvezetőség sohasem tekintette s nem tekinti ma sem önálló problémának. Sújtsd le az apját s a gyermek remegve fog meghajolni előtted. Ezért kezdettől fogva csak annyi haderőt rendelt oda, amennyi épen elég a nagyszerb álmoktól mámoros fejek fékentartására. Hogy épen át ne kívánkozzanak erre az áldott magyar földre. Annak a szomorú kimenetelű előnyomulásnak épen azért kellett olyan dicstelenül végződnie, mert a fővezérlet a siker egy pillanatában megfeledkezett arról, hogy neki nem az előnyomulás, nem a letiprás, csak a fékentartás a feladata. És mi történt fenn? Amint a háború lassanként előkerülő okmányaiból mind jobban kitűnik, Oroszország már májusban mozgósított s már akkor megrakta nagygyakorlat ürügye alatt egész nyugati határát csapatokkal, mikor mi a háborúról még csak nem is álmodtunk s őrültnek és beszámíthatatlannak neveztük volna azt, aki két hónap múlva háborút jósol nekünk. Galícia helyőrségeiben a mi tüzéreink még a gyakorló tereken gyakorlatoztak, mikor egy nehány kilométernyire tőlük a határ már megvolt rakva muszka katonasággal. S mi idehaza még napestig gyönyörködtünk beöltöző fiaink és véreink felvonulásán; naphosszat fujtuk a katona-nótákat, vártuk virágos kedvű nótás indulásukat, mikor a lapok tudósításaiból egyszerre minden bevezetés, minden előkészítés nélkül csak arra ébredünk, hogy az ellenség nem is a határszélen, hanem jó
