Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1914

télén arcú gyermek. De bántana, ha látnám, hogy gondtalan léhaságban telnek napjaitok, míg odakünn a csatatereken fiaink, testvéreitek véreznek, haláltusában vonaglanak. Nem sokáig kell e komolyságra kérjelek. Rövid ideig, átmenetileg fog arcotokra ülni a komolyság. Aztán nemsokára „lesz még ünnep ezen a világon“ s akkor egy végleges, nagy győzelem mámorában kitombolhatjuk magunkat.

De az lesz az igazi győzelem, mikor e nagy háború véres tanúságaként végleg levetkőzzük nemzeti hibáinkat és gyöngesé- geinket, megerősödünk dicsőséges nemzeti erényeinkben és jó tulajdonságainkban ; mikor szivünk megtelik a felebarátainkon való segítés önzetlen érzelmével; mikor lehullanak rólunk a társadalomtól reánk erőszakolt, vagy önként magunkra vett osztálykülönbségek; mikor embertársunkban nem a koldust, vagy a gazdagot, nem az alattvalót, vagy a főnököt nézzük le, vagy süvegesük meg, hanem az embert öleljük magunkhoz. Olyan szeretettel, aminőre a háború tanít, olyan egyenlően, aminőre a nagy életveszedelmek nivellálják az embereket.

Ismétlem, történelmi időket élünk, nagy időket, melyek nagy erőfeszítéseket igényelnek; azért imádkozzatok, hogy jöjjön minél hamarabb fegyvereink győzelme és dolgozzatok, hogy érjük meg a nagy, a valódi, a belső győzelem örömünnepét. Ámen.

Az 1914—15. isk. évet Isten nevében megnyitom.

— 56 —

Beszéd

az 1915. márc. hó 7-én a Vörös Kereszt javára a vármegyeház dísztermében tartott ifj. hangversenyen.

Mondotta: dr. Gál Kelemen igazgató.

Mélyen tisztelt hallgatóim!

Az augusztusi szép napoknak vége. Vége azoknak a lelkes időknek, mikor virággal volt tele az utca, nótától hangos a levegő, mikor büszkeségtől dagadó kebellel, mosolygó, biztató tekintettel kisértük a felvonuló csapatokat.

Azóta hét nehéz hónap múlt el. Azóta a világtörténelemben egy régi korszak lezáródott s egy újnak lapja nyílt fel, melyre