Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1913

— 31 ­a kolozsvári Mentő-Egyesület palotájának Tel avatásán szep­tember 20-án és a kolozsvári polgári Tiniskola Széchenyi lobogójának felavatási ünnepén május 24-én. .1 kuni tűs, illetve, az előadások menete az E. Főtanács 1909. évi 22 jkvi szánni határozatának megfelelő volt. A fakultative tárgyaknak, valamint a speciális kollégiumok­nak előadásáról megfelelő szaktanárok által gondoskod­tunk. Az ének- és orqonuktnikísl Sándor János főgimn. zenetanár; a ném\etnyelv tanítási dr. Barabás Ábel fő­gimn. rendes tanár; az angolny\elv tanítást a teol. inté­zet angolul tudó tanárai végezték. A testgyakorlat is fel­vétetvén a rendes tárgyak közé, ennek vezetésével László (ly ni a főgimn. tornatanár bízatott meg. A növendékek közül Mátyás Gergely szept. 23 26 pap­jain gyűmölcsészék tanfolyamra járt a helybeli gazdasági a kadémiára. Az I. és II. évfolyam hallgatói kötelesek a helybeli Ferencz József kir. kid. egyetemen bölcsészeti és neve­léstudományi tárgyakból hetenként legalább 10 órát hall­gatni s azokból kollokválni. E kötelezettségünknek ifjúink eleget tettek. A III. és IV. évfolyam növendékei is hallgathatnak engedély mellett előadásokat az egyetemen. Sőt, ha ezt azzal a célzattal teszik, hogy. doktorátusi szerezzenek, az egyháztól kellő anyagi támogatásban is részesülnek. Ily célból az engedélyt e tanévben senki sem vette igénybe. Teológiai intézetünkben az I. félévi előadások szept. 12-én kezdődtek és tartottak jan. 10-ig; a II. féléviek febr. 2-től jun. 9-ig. Az előadások menetét az ifjúság részéről ra­gályos betegség vagy más akadály nem zavarta. Gíálfi Lő­rinc tanár azonban november december hónapokban be­tegség minti nem tanítván, helyette az előadásokat dr. Bo­ros György, Csifó Salamon és Győrfi István tanárok vé­gezték. Szünidő volt szűreire oki. 11 — 19-ig; karácsonyra de­cember 20-lél jan. 1-ig; husvélra ápr. 5- 19-ig; pünkösd­re május 24-től jun. 3-ig1. Az előadások szüneteltek még

Next

/
Thumbnails
Contents