Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1913

— 29 — ismerése, gondolatvilágainak és lelkűidének állandó szem előtt tartása mindenesetre olyan tényezők, amelyek az egyéni jellem kialakulására mély halasi gyakorolnak és gyakoroltak minden időben. Mindazok számára, akik az életet komolyan lógják tői, akiknek az emberi élet töb­bet jelent, mint valamely féreg éllete, akiknek vannak eszméik és azoknak megvalósítására akaratuk: a törté­neti Jézus mindig lelkesítő példa marad, mert nem isme­rünk még olyan embert, aki annyira értett volna ahhoz, hogy az eszményit a maga életével megvalósítsa, mint ő értett. Lehetnek ugyan és voltak is egyes hatalmas szelle­mek, akik az ő és más történeti személyiek példája nél­kül is csak intuíció álján magas színvonalú erkölcsi és vallásos élethez jutottak. De az objektiv elemnek, a külső világnak iés történeti példáknak szemlélése, a jelenségcr ken való elmélkedés legalább a több.,ég, számlára mindig az a létra volt, amelyen a magasba, nizi Isten leié leg­könnyebben közeledhetett. Az u,nitárizmus a történelem Jézusát tekinletle mindig annlak az állniuk1, amelyen az Atyához legkönnyebben lehet eljutni. Ö az az át, az élet és az igazság, és nem adatott nekünk az ég alatt más név, amely állal kellene megtartatnunk. Hallgassuk őt, tanulmányozzuk az ő példáját és elmélkedjünk az ő iste­néről, mert így megtalálhatjuk a magunkéi is. í gy legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents