Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1913
15 — nézeteltérések mindinkább szaporodnak. A keresztény felekezetek száma az évtizedek folyásával folytonosan növekedik, hogy a különböző emberi igényeket kielégíthesse. Sől az ugyanazon felekezelek kötelékébe tartozó egyének is mind kevésbbé tudják egymást megérteni és az egyéni meggyőződések éppen a legnagyobb egyházakban állanak legtávolabb a múltnak elfogadott hagyományaitól és meghatározásaitól, részvétlenséget és közönyösségei szülve az egyénekben. E jelenségen csodálkoznunk azonban éppen nem lehel és nem szabad. Mert az emberiségnek az évezredek folyása alatt szerzett új meg új tapasztalatai, tudásának gyarapodása, a természet törvényeinek bővebb megismerése, áttekintésének kitágulása és ehnétkedéséniek eredményei a gondolkozás egész mezejét újra fel ásták, elrendezték, beültették, felépítenék jés .átalakították céljainak és Ízlésének megfelelő módon. Ennek az ásásnak, rendezésnek, rombolásnak, építésnek és átalakításnak nagy munkája tán a vallási gondolkozásnak egyik terén sem olyan élénk, mint a kereszténység megalapítójának, Jézusnak, a személye körűi. Igaz, hogy e fontos kérdésben az elmúlt tizenkilenc százesztendő közül egyik sem volt tétlen, mert e nagy személyiség mindig foglalkoztatta a keresztény elméket s azokat a történelem bizonysága szerint a legkülönbözőbb gondolatokra vezette. De a kérdés mégis kifejezettebb és majdnem egészen új alakjában áll a húszadik század gondolkozása előtt. Ugyanis a Jézus követői annyit elmélkedtek, annyit határoztak és tanítottak a Jézus személyéről, hogy a hozzá tapadt költött rész mellett a valóság és történeti tény egészen el halványodott és háttérbe szorult s annak megállapítása ma már, ha tán nem is teljes lehetetlen, mindenesetre óriási akadályokba ütközik részint az elmúlt hosszú idő miatt, részint a fennmaradt adatoknak egymással is ellentétes és megbízhatatlan volta miatt, részint a már elfogadott és megesonlosodott nézetekhez való ragaszkodás
