Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1912
II. Dr. Borbély István tanár beiktatása. 1. Imádság. Mondotta: Vári Albert, vallástanár. Gondviselő Isten! Életadó lelke a világnak! Szerető Atyja az emberiségnek! Nem láthatunk szemeinkkel. Nem foghatunk meg kezeinkkel. Sőt értelmünk elfárad s tudásunk kimerül, mire hozzád érkezik. De gyermeki szívünk és vallásos hitünk1 rád talál s megismer mindenütt és mindenekben. A te ihletésed folytán szüleinek a nagy gondolatok az emberi lélekben. Kijelentésed szórja a fényt és világosságot, amely megjelöli fejlődésünk útját és haladásunk irányát. Lelki életünknek te vagy az a tündöklő napja, mely életet, örömet és boldogságot sugároz reánk. Te küldesz a nagy eszméknek fáradhatatlan lelkű apostolokat, az isteni igazságoknak törhetetlen bajnokokat, országodnak minden áldozatra kész munkásokat; a hitnek és vallásnak hősöket s ha kell vértanúkat: hogy közöltünk hirdetői legyenek a te dicsőségednek, hogy bizonyságot tegyenek arról a láthatatlan lényről, akitől vették az ihletést, a szentlelket, a világosságot s mindazt a gazdag lelki világot, amely nevüket örökre fénylővé és emlékezetessé tette. Ha mostani iskolai ünnepélyünkön meggyújtjuk lelkűnkben az emlékezet tüzét, annak fényénél látjuk elvo- núlni a. mi történelmi alakjainkat. Olt látjuk azokat, akik a vallási újjászületés századában prófétai látással tisztázzák a keresztény igazságokat s azoknak fundamentumáén megalapítják az egy Istent hivő és hirdető egyházai. Otl látjuk azokat, akik hitüknek erejével, hölcseségük
